1956, Földes Gábor és a győri színház

 
 
Földes Gábor színész, rendező Budapesten született 1923. május 31-én, és alig 35 évesen Győrben, a megyei börtönben kötél általi halállal végezték ki 1958. január 15-én. Emlékét színházbérlet őrzi a Győri Nemzeti Színházban. Péntekenként este 19.00 órakor a Földes bérleteseknek játszanak a művészek.

Földes Gábor a keszthelyi premontrei gimnáziumban érettségizett, majd 1949-ben színészként diplomázott a Színművészeti Akadémián. Ezt követően színész-rendező lett a Honvéd- illetve Bányász Színházban, később főrendező a győri Kisfaludy Színházban. Már főrendezőként lépett be az MDP-be, majd Nagy Imre első számú követője lett, a miniszterelnök halála után is hűen vallotta nézeteit.
1956. október 23-án létrehozta a győri Petőfi Kört. A forradalom kitörésekor-azt követően, hogy a megyei börtön előtt a tömegbe lőttek- meg tudta akadályozni a további véres összetűzéseket.
Részt vett a Győri Nemzeti Tanács megalakításában, Szigethy Attila mellett ő lett az értelmiségi tanács elnöke. Október 26-án Szigethy megbízta, hogy Mosonmagyaróváron vegye elejét a további vérontásnak. Miközben a laktanyában a katonákkal tárgyalt, a tömeg beözönlött a kapun. Hiába próbált több helyről is erősítést szerezni. Október 27-én megbízták a győri rádió adásainak politikai ellenőrzésével. Másnap egy szélsőséges tüntetés hatására Szigethy Attila átmenetileg lemondatta pozíciójáról.
November 4. után tért vissza a politikai életbe, felvette a kapcsolatot a Hazánk című lap szerkesztőivel, cikkeket is írt az újságba. Színházi és egyéb kulturális rendezvényeken próbálta ébren tartani a forradalom szellemét, sikerült kiharcolnia, hogy a színház első premierje a Bánk bán legyen.
1957. május 3-án tartóztatták le. Első fokon a Győri Megyei Bíróság szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélte 1957. június 10-én. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 1957. december 21-én felmentette a gyilkosság vádja alól, de jogerőre emelte az első fokon kiszabott ítéletet. Hiába járt közben érdekében a magyar színházi élet több kiválósága, így például Gobbi Hilda és Major Tamás is, kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította.
1990-ben, a többi '56-os elítélttel egyetemben rehabilitálták.
Nevét és emlékét színházbérletünkön túl utcanév, és emléktábla is őrzi; az Árpád úton, egykori munkahelye, a régi színházépület, ma Vaskakas Művészeti Központ falán 2004 októbere óta látható Sándor József Péter által készített csempeportréja.

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulóján a hősökre és mártírokra emlékező városi ünnepségen Forgács Péter igazgató által összeállított műsort adnak a Győri Nemzeti Színház művészei. A megemlékezés 10.00 órakor kezdődik a Golgota-emlékműnél, a Bisinger sétányon. Ünnepi beszédet mond Borkai Zsolt Győr Megyei Jogú Város polgármestere.

Forrás: Győr+; Wikipedia; www.rev.hu
2016. október 21.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Bemutattuk a Balettláb című előadást

    Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.

    Győr Plusz Média felvétele

    Kapcsolódó sajtóanyag:

    Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra 

    Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban

    Galéria:

    Fotók: Komlósi Ádám

    2024. november 30.
    • Bevezető kép
    Megvan a könyvszalon dátuma!
    A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…
    2024. szeptember 03.