2018 Taps-díjasai

 
 
Idén hetedik alkalommal adták át a Taps-díjakat Győrben. A csütörtöki gálán nyolc közönségdíjat és három különdíjat osztottak ki.

Az ünnepi műsor házigazdája az idén jubiláló Győri Filharmonikus Zenekar volt. Az európai koncertturnéról, Prágából érkező társulatot az együttes művészeti vezetője, Berkes Kálmán dirigálta. Az est díszvendége a Kossuth-díjas Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze volt, aki szólistaként, illetve karmesterként is vezette a Győri Filharmonikus Zenekart. Emellett a díjazottaknak személyesen ő adta át a tökéletesség gömbjeit, sőt szellemes történeteivel még szórakoztatta is a nagyérdeműt.

A Taps-díj nem más, mint a Kisalföld napilap hét évvel ezelőtt létrehozott sikeres kezdeményezése, amit a publikum szavazatai alapján érdemelhetnek ki a városunkban alkotó művészek. A napilap ötletéhez színházunk, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Vaskakas Bábszínház is örömmel csatlakozott. A jelölteket minden évben az intézmények szakmai kurátorai választják ki a Kisalföld munkatársaival együtt.

A győri Borsodi Műhely jóvoltából a közel 2 kg-os gömbök már több színben készülnek: az ezüstszínűeket a legjobb művészek és produkciók vehették át, az aranyat az életmű, a zöldet pedig az Új Érték díjasok kapták meg.

2018 Taps-díjasai

Győri Nemzeti Színház

Életműdíj: Áts Gyula
Az év legjobb színésznője: Menczel Andrea
Az év legjobb színésze: Bródy Norbert
Az év legjobb előadása: A padlás

Győri Balett

Az év táncművésze: Marjai Lili Anna

Győri Filharmonikus Zenekar

Az év zenekari művésze: Anderkó Dániel

Vaskakas Bábszínház

Az év bábszínésze: Vitányi-Juhász István
Az év bábszínházi látványa: Misi Mókus kalandjai
Az év előadása: Misi Mókus kalandjai

Az alapítók idén is kiosztották a különdíjakat

Életműdíjat vehetett át a márciusban elhunyt Áts Gyula színművész felesége, Török Éva. Kiváló művészünket erre a díjra még életében jelölték. Ezt a kitüntető címet vehette át Baross Gábor, a Győri Filharmonikus Zenekar nyugalmazott igazgatója is.

Új Érték díjat vehetett át idén a Gyere Győrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok csapata.

Kapcsolódó videó

Díjátadó ITT

 

 

2018. május 18.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Ismét POSZTolunk
    A Győri Nemzeti Színház ismét meghívást kapott a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozóra. A POSZT OFF programjában sikeresen szerepelt Simon Kornél több rendezése. A 4x100 és a Primadonnák után idén…
    2018. június 08. TOVÁBB OLVASOM
    • Bevezető kép
    Nyári nyitva tartás 2018.
    A színház jegypénztárának és szervezési osztályának nyári nyitva tartási rendje június 5-től június 29-ig a következő: hétfőtől péntekig 09.00 - 17.00 között.
    2018. június 05. TOVÁBB OLVASOM