Képeslap

 
 
Nagy Balázs gyerekkori álma teljesül, december elején megjelenik első önálló lemeze. A Képeslap című pop dalokat hordozó album örömét még tovább fokozza, hogy Bazsi nagyszínházi lemezbemutató koncertre készül december 29-én.

-A készülő lemez dalaiban mennyire vagy benne te személyesen?

-Se a dalok szövegét, se a zenét nem én írtam. Megkeresett Halmai Gábor és Tóth Balázs, az album szerzőpárosa, akikkel heteken keresztül gondolkodtunk, hallgattunk zenéket közösen, hogy megtaláljuk, mi az, ami hozzám illik. Nem akartunk olyat csinálni, ami nem az én világom. Vagyis közös munkával találtunk rá arra a dallamvilágra, ami majd ezen az albumon megszólal. Annyira jó volt az összhang, hogy amikor megszülettek a dalok, már csak minimális változtatásokra volt szükség a dallamokban és a szövegekben is.

-Fogsz majd a koncerten beszélni a dalok között?

-Mindenképpen. Nem tervezem el nagyon, hogy mit fogok mondani, persze lesz egy megszerkesztett műsor, amit közösen összeállítunk, de nem fogom „megírni” a szövegemet.

-Miért most született meg ez az album?

-Az egész életem úgy történt, mintha egy gyors folyású patakban egy falevél lennék, ami mindig arra megy, amerre kanyarog a folyó. Ezt mindig hagytam, mert eddig mindig úgy éreztem, jó irályba folyik a folyam. Persze én is igyekszem megtervezni az életemet, megragadni az adódó lehetőségeket, próbálom tudatosan élni az életemet. Ennek a lehetőségnek éppen most kellett jönnie. Balázs és Gábor nagyon jól érezték meg, hogy éppen most kell ezt a lemezt megcsinálni, biztos vagyok benne, hogy most kellett ebbe belevágnunk.

-Ehhez biztosan az is hozzájárult, hogy szakmailag sokat fejlődtél az utóbbi időben. Mennyi munkát fektetsz a tanulásba?

-Soha nem tartottam magamat kirívó tehetségnek. Inkább mindig azt gondoltam magamról, hogy nagyon szorgalmas vagyok. Ami gyerekkoromban nem volt jellemző rám, az megjött 20 éves korom körül, azóta is sok munkát ölök abba, hogy jobbá váljak. Van egy kiváló énektanárnőm, Flohr Mária, aki a Színművészetin énekmester, hozzá járok hetente énekórára. Az is számít, hogy sok előadásban játszom, minél komolyabb feladatokat kapok akár a Madách Színházban akár a Győri Nemzeti Színházban, sokat tud rajtam lendíteni, ezáltal a hangom folyamatos kondiban van. Tudom, hol vannak a határaim, és azt is látom, mi a következő lépcsőfok, amire fel szeretnék lépni.

-Gyurmánczi Diána, életed párja is fellép majd veled a koncerten. Miért kérted meg erre?

-Diát Magyarország egyik legjobb balettművészének tartom, szerencsére nemcsak én, hanem a szakma is. Büszke vagyok rá, amikor csak lehet, szeretném őt megmutatni. Esetleg azoknak az embereknek is, akik nem látták még színpadon.

-Kiknek szól az album, és a dalok?

-Azért tud mindenkihez szólni, mert nem akartuk vele megváltani a világot, nem akarok nagyokat mondani, se olyan zenét, amit még senki nem csinált. Táncolható, populáris zene lesz, lassabb és gyorsabb, funkysabb számokkal. Színes, kedves, mosolygós, vidám. Amilyen én vagyok.

Fotó: Heiser Hajni

Bevezető kép
sotet
2015. november 05.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus