Kszel Attila Szent István-díjas

 
 
Kszel Attila Szent István-díjat kapott. Az elismerést a rendező, író a Kortársasjáték eredményhirdetése előtt vehette át Lanczendorfer Erzsébettől, a Győri Nemzeti Színházért KÉSZ alapítvány kuratóriumi tagjától.

Lanczendorfer Erzsébet a következő szavakkal méltatta a díjazottat: "Az ez évi Szent István-díjasunk 23 éve él Győrben és dolgozik a Győri Nemzeti Színházban. Ez idő alatt a színházi illetve színpadi munkakörök, feladatok széles skáláját bejárta: volt kellékes, segédszínész, énekkaros, segédrendező, színész, majd rendező, szerző, s ha szükség volt rá saját darabjaiban és rendezéseiben önkéntes díszítő is.
A felsorolt munkakörök mindegyikében helytállt, de kiemelkedő figyelmet és elismerést műveivel és rendezéseivel ért el. Az elmúlt 11 év alatt 10 színpadi művet írt, melyeket saját maga rendezett – egyéb rendezései mellett.
Önálló darabjait a színház Sulibérlet sorozatban mutatja be nagy sikerrel, az ifjúsági remekművek nem csak a gyermekeknek, de a felnőtteknek is igényes szórakozást és sok-sok bölcsességet, tanulságot nyújtanak.
Díjazottunk jól tudja, hogyan lehet és kell is az ifjúságot szórakoztatva, jó irányba nevelni, Írásaiban szívesen dolgoz fel magyar vonatkozású történeteket, és ezekben a művekben és rendezéseiben szándékolt határozottsággal jeleníti meg a legnemesebb emberi értékeket: barátságot-bajtársiasságot, a becsületet, a hűséget, a hagyományok tiszteletét és a Haza szeretetét. Ez az ifjúsági misszió önmagában Szent István-díjért kiált. Ezt a missziót a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítvány kuratóriuma nevében hálásan köszönöm Kszel Attila művész úrnak, és kérem vegye át a Szent István–díjat, amely anyagi elismeréssel, a Ferenczy-díjas Hefter László üvegművész által készített emlékplakettel, és díszoklevéllel jár. Gratulálunk!"
A laudációt követően Erzsébet asszony beszámolt az Alapítvány működéséről és anyagi helyzetéről is: "A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a KÉSZ 1994-ben a jótékony célú KÉSZ hangverseny bevételének feléből, 215.000,- Ft indulótőkével hozta létre a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítványt, melynek célja az Alapító Okirat szerint: a Győri Nemzeti Színházban folyó alkotó munka során kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó művészek elismerése, díjazása. Hogy az Alapítvány a megfogalmazott célt elérje, Szent István díjat illetve ösztöndíjat létesített.
Összességében most 10.503.484,- Ft-ról tudok beszámolni. Hogyan jött létre ekkora „növekmény”? A KÉSZ elnökeként elnökségi tagjaimmal együtt minden évben jótékony célú hangversenyt szerveztünk; a bevétel fele a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítványt gazdagította, a másik fele pedig a szervező – közhasznú – KÉSZ bankszámlájára került. 2012-ben, a 20. hangversenyen bejelentettem, hogy „mór megtette kötelességét. mór mehet” – és átadom a szervezési munkát az ifjabb korosztálynak. Innentől kezdve viszont megszűnt az Alapítvány „gazdagodása”. Egyetlen „forrás” maradt, a banki kamatok, amelyek jelenleg alacsonyak, és emiatt mindössze 123.661.Ft-tal lett több az Alapítvány vagyona az egy évvel ezelőttihez képest. Jelenleg a bankban elhelyezett pénzösszeg 4.993.484,-Ft, a kuratóriumi döntések alapján pedig 1995-2015 között, azaz 21 éven át 37 művész kapott 39 Szent István-díjat (két művész két ízben) és 3 művész Szent István-ösztöndíjat; ezek összértéke pedig 5.510.000,- Ft"


2015. november 10.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus