Március 15-i események

 
 
Szilágyi István Pro Urbe Győr díjat kapott, Kszel Attila rendezte az idei városi ünnepség hagyományos díszműsorát a Honvéd ligetben nemzeti ünnepünkön.

Csendhangok címmel stúdiósok és a Győri Nemzeti Színház művészei közreműködésével láthattak zenés műsort március 15-én az ünneplő győriek. Bárány Bence, a slam poetry ifjú képviselője írta a szövegét annak a zenés előadásnak, melyben Molnár Zsolt, színész; Foltányi Edina, Péter Polla, Somogyi István, Homlok Bertalan és Bárány Bence stúdiósok közreműködtek. Az előadás rendezője a Győri Nemzeti Színház stúdiósainak vezetője, Kszel Attila volt. Az ünnepi műsorban katonadalok mellett felcsendült a Misztrál együttes Csend című dalának részlete.
A Győri Városháza felújított dísztermében a március 15-i ünnepségen átadták a város legrangosabb díjait, Szilágyi István művész úr Pro Urbe Győr kitüntetésben részesült, melyhez a társulat szeretettel gratulál.
2016. március 16.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus