A sevillai borbély előkészületei

 
 
Sok zenével és remek hangulatban telt A sevillai borbély operaprodukció sajtótájékoztatója július 17-én, hétfőn. A koprodukcióban készülő előadás minden résztvevője képviseltette magát a budapesti sajtóeseményen, ahol sok szó esett az ötös együttműködés előnyeiről és a várható sikerről.

A Győri Nemzeti Színházban február elején mutatjuk majd be Kerényi Miklós Gábor rendezésében az operaklasszikust, a díszletet Székely László tervezi. Főbb szerepekben láthatják majd többek között Kálnay Zsófiát, Lázin Beatrixot, Molnár Leventét, Fischl Mónikát, Balczó Pétert és sok más nagyszerű énekest. (Részletes szereposztás a cikk végén.) 
A Co-Opera sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy nemcsak a közelgő bemutatóról van szó, hanem egy új kezdeményezésről, melynek célja, hogy több intézmény bevonásával vigyen színre opera-előadásokat. Dr. Vadász Dániel, az Operettissima Non-profit Kft. ügyvezetője, arról is beszélt, hogy ezzel az új konstrunkcióval segítik a drága műfaj népszerűsítését és a benne részt vevők számára a színrevitel minél magasabb színvonalú megvalósítását. Az együttmködő intézmények vezetői: Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője, Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ előadó-művészeti ügyvezetője és Vadász Dániel, az együttműködés kezdeményezője.
Győrben Silló István lesz a karmester és a színház zenekara, énekkara valamint tánckara is fényesíti majd a produkciót.

Részletes szereposztás:

Figaro: Molnár Levente, Kendi Lajos, Balla Sándor 
Rosina: Mester Viktória/ Kálnay Zsófia, Fischl Mónika, Kovács Éva
Almaviva: Balczó Péter, Rab Gyula, Hanczár György, Vadász Zsolt
Basilio: Kovács István/ Busa Tamás/Altorjay Tamás/Pataki Bence
Bartolo: Kiss András/ Bátki-Fazekas Zoltán/Cseh Antal
Berta: Frankó Tünde/ Lázin Beatrix/Laczák Boglárka
Fiorello: Erdős Attila
Őrtiszt: Langer Soma
Kisfiú: Visnyei Máté
Ambrosio: Gulyás Marcell

Zeneszerző: Gioachino Rossini
Szövegét Beaumarchais nyomán Cesare Sterbini írta, Galambos Attila fordította
Jelmeztervező: Rákay Tamás
Díszlettervező: Székely László
Fénytervező: Somfai Péter

Rendező: Kerényi Miklós Gábor - KERO®

Karmester a Győri Nemzeti Színházban: Silló István

(Karmesterek: Szentendre - Dinyés Dániel
Szegedi Nemzeti Színház - Gyüdi Sándor, Pál Tamás
Budapesti Operettszínház  - Dinyés Dániel)
2017. július 19.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus