A Nemzeti Színház vendégjátéka

 
 
A budapesti Nemzeti Színház a Tóth Ilonka című előadással ünnepelte az 1956-os forradalom 60. évfordulóját. A 2016-os premier Varsóban volt. Február 26-án, hétfőn 19.00 órakor nálunk vendégeskedik Vidnyánszky Attila társulata.

 „1956. Tóth Ilonát, a budapesti Domonkos utcai kórház önkéntes vezetőjét letartóztatják.
1957. Sor kerül a forradalom utáni megtorlás legelső, egyetlen nyilvános perére, hogy a kádári rendszer bebizonyíthassa a világ közvéleményének: Budapest utcáin nem ártatlan fiatalok harcoltak Magyarország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözők gyilkoltak ártatlan kommunistákat. A Moszkva közvetlen irányításával megrendezett színjátékper a huszonnégy éves medika, Tóth Ilona beismerő vallomásával és kivégzésével ér véget” – írja Szilágyi Andor, a történetet feldolgozó színdarab szerzője.

Vajon megpecsételhető a forradalom ifjú résztvevőinek a sorsa azáltal, hogy az őket leverő hatalmi erőszak utólag erkölcsileg, majd mentálisan is ellehetetleníti őket? Ebből fakadóan elhiteti bűnüket a közvéleménnyel, és halálbüntetést alkalmaz? Mennyire hathat ki egy ilyen ítélet az áldozat későbbi megítélésére? És vajon ez az emlékezet milyen mértékben tükrözi az adott kor immoralitását és képmutatását? Nem hátborzongató-e az a tény, hogy kegyelet helyett szennyel és mocsokkal illessük ártatlan áldozatok emlékét?

Csupán néhány kérdés, melyek mementóként, Tóth Ilona pere óta a fejünk felett lebegnek.

Tóth Ilona személye eggyé vált az ártatlanság fogalmával, miközben a megsokszorozott bűn – kezdve a beismerésre való kényszerítéstől a gyilkosság elhitetéséig –, kedvére játszhatja halálos játékát egy fiatal lánnyal. Ha van igazság, elsősorban a szívekben van. A törvénykezés akkor tökéletlennek bizonyult, még a leghatározottabbnak tűnő ítélet erkölcsi megtámogatásában is.

Az előadás időtartama szünettel együtt körülbelül 2 óra 40 perc. 

 

Szereposztás

Tóth Ilonka

Waskovics Andrea / Szabó Nikolett e.h.

Tóthné, Tóth Ilona édesanyja

Bánsági Ildikó

Lódi, idős rendőr

Bodrogi Gyula

Molnár György ügyész, Radó Zoltán bíró

Csurka László m.v.

Grisin, szovjet alezredes

Dózsa László m.v.

Szerov, szovjet tábornok

Mécs Károly m.v.

Riporter

Rubold Ödön

Kardos János ügyvéd

Szélyes Ferenc m.v.

Virágárus

Voith Ági m.v.

Szentgáli nyomozófőhadnagy, volt ÁVH-s

Bakos-Kiss Gábor

 

Forrás: Nemzeti Színház

Ajánló: ITT

 

2018. február 07.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus