Taps-díj 2018

 
 
Idén hetedik alkalommal adják át a Taps-díjakat Győrött! Csak úgy, mint a megelőző években, most is az Önök szavazatain múlik, hogy kik vehetik át a tehetséges alkotóknak, művészeknek járó csillogó gömböket a májusi gálán a Richter teremben.

A díjátadó gálát május 17-én, csütörtökön 18.00 órától rendezik meg a Richter teremben. Az ünnepi műsor házigazdája az idén jubiláló Győri Filharmonikus Zenekar lesz. Az est díszvendége a Kossuth-díjas Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, aki nemcsak közreműködőként lép színpadra, személyesen ő adja majd át a tökéletesség gömbjeit. Idén is díjazzák a Győri Nemzeti Színház legjobb színésznőjét és színészét, valamint legjobb előadását. Továbbá keresik az év zenekari művészét a Győri Filharmonikus Zenekarból, illetve az év táncművészét a Győri Balettből. A Vaskakas Bábszínház idén több kategóriában méretteti meg művészeit, illetve produkcióit, így a nézők szavazatai alapján hirdetik majd ki az év bábszínészét, az év bábszínházi látványát és az év előadását.

Szavazni a jelöltekre még május 14-ig lehet a Kisalföld című napilapban megjelenő szavazószelvényeken, illetve a kisalfold.hu-n.

A Győri Nemzeti Színház jelöltei

Legjobb színésznő: Dunai Csenge és Menczel Andrea
Legjobb színész: Bródy Norbert és Sárközi József
Legjobb előadás: Éjjeli menedékhely, Makrancos Kata, Abigél, Bolha a fülbe, A padlás, A vád tanúja

2018. május 14.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus