Förhécz Edit emlékére

 
 

Elhunyt Förhécz Edit, a Győri Nemzeti Színház énekkari tagja. Gál Anikó nyugalmazott karigazgató, Szent László-díjas Örökös tagunk búcsúzik tőle a társulat nevében. 

 

Drága Editke!

Ünnepelni kellene, hiszen 40 éve, 1978 őszén léptél először a Győri Nemzeti, akkor még Kisfaludy Színház színpadára.
A teátrum akkori vezetősége az újonnan felavatott épületéhez keresett jó hangú, színház szerető fiatalokat. Te az első hívó szóra jöttél, ott hagyva jól fizető állásodat, lakhelyedet.
Nyugdíjba vonulásodig több mint 30 opera, ugyanennyi operett, majd csaknem ugyanennyi musical karanyagát énekelted végig olasz vagy magyar nyelven, szerepeket is kaptál. Vidéki színház lévén, a prózai tagozat is aktívan foglalkoztatott, sőt egy Győri Balett előadásban is feltűntél. Ugyanúgy tudtál örülni a darab sikerének, ha az első sorban álltál vagy ha az ötödikben. Soha nem spóroltál, mindig maximális átéléssel, áhítattal, erős kisugárzással dolgoztál. A színpad feltöltött energiával, ez segített túl a magánéleti válságokon.
No meg az életigenlés és a derű. A legnehezebb helyzetekben is szarkasztikus humorral szemlélted saját problémáidat. Éppen ezért nehéz elhinni, hogy most nem tudsz megnevettetni.
Te, aki különleges képességeidnél fogva oly sok embernek segítettél, most itt hagytál minket.
Várnak Rád a Mennyei Színházban. Éppen ilyen csodálatos hangú, színház szerető, fiatal lelkületű énekest keresnek!

Emlékedet példaként megőrizzük.

Szeretettel: Gál Anikó

2018. szeptember 21.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus