Amit tavaly álmodtam, nagy részben valóra vált. A Győri Nemzeti Színház bérletes nézőszáma nőtt, a színház látogatottsága az Önök színházszeretetét tükrözve emelkedett. Köszönöm Önöknek!
Szinte már tradíció, hogy évadnyitó előadásunk egy klasszikus, magyar, századforduló környéki drámaíró műve (mint az Üvegcipő, Györgyike drága gyermek), amit az igényes győri közönség vár. Ebben az évadban Bródy A Tanítónő című darabjával nyitjuk meg a sort.
Igazi zenés csemege lesz a Jekyll & Hyde című horror-musical. Nagy örömünkre szolgál, hogy a produkció a Szegedi Szabadtéri Színpadon is műsorra kerül, így a szerencsés nézők már akár a győri premier előtt láthatják.
Victor Hugo: A nevető ember ifjúságom kedvenc regénye; romantikus szerelem, zene, tánc, hatalmas látvány. Egy vak lány és egy elcsúfított fiú gyönyörűséges szerelmi története parádés szereposztásban, Szina Kingával, Járai Mátéval és Dörner Györggyel.
A Győri Nemzeti Színház műsorán minden évben szerepel egy kortárs magyar dráma is, a nézők nagy örömére. (Portugál, Koccanás, A Gézagyerek). Az idén Tasnádi István Finito című tragikomédiáját játsszuk nagy nevű művészekkel és egy igazi sztárvendéggel, a Megasztárban feltűnt Tóth Gabival.
A következő produkcióhoz igazán nem szükséges kommentár: a János vitéz című daljáték sokak kérésére kerül műsorra. A kedvelt magyar klasszikus remélhetőleg gyerekek és felnőttek számára egyaránt nagy élményt jelent majd. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója egy szuperprodukció: Csinibaba. A darab eredeti színpadi változata Márton Gyula Csinibaba című filmjének, melyet Tímár Péter rendezett. Soha ennyi néző nem látott magyar filmet a mozikban Magyarországon. Retro slágerekkel megfűszerezett zenés visszarévedés a 60-as évekre…
A Kisfaludy teremben továbbra is műsoron marad a Portugál, az Al Addin, a Tóték és a Hajmeresztő. Az új évadban két kamara termi bemutatót tervezünk; egy igazi világsiker; az Apácák című musical, melynek különlegessége, hogy élőzenét hallhatnak majd a Kisfaludy teremben és 5 apácaruhába bújtatott mindenre elszánt nőszemély szórakoztatja Önöket őrületes humorral. Bellai Eszter operaénekesnőt egy egészen új oldaláról ismerhetik majd meg a produkcióban.
A testőr című Molnár Ferenc klasszikust a tatabányai Jászai Mari Színházzal közösen mutatjuk be, a darab jelentős karriert futott be Magyarországon túl is, nagy sikerrel játszották szerte a világban.
Várom Önöket!
Forgács Péter
Hétközi és hétvégi felnőtt bérletek
Diákbérletek és premier bérlet








