Premier: 2007. október 06.19.00 NAGYSZÍNHÁZ

„A vágynak és valóságnak ritka találkozása az a három felvonás, amely ennek az üvegcipős kis cselédnek a szívéről szól. Megvan benne az álmok komédiája, az álmok tragédiája, s az álmok megváltó szépsége. Kinek nem jut eszébe saját vágyainak komikuma, amikor hallgatja ennek a Rajongó Irmának pátoszát szívének centercsatárjáról, pilótájáról, fejedelméről, aki egy szívós, mást szerető, öregedő asszonynak a kitartottja, s egyébként is vén mérges legény, rozzant asztalos. Neki szívkirály, nekünk komikus figura, vagy tépett, szomorú ember, s itt egy kicsit úgy érezzük, hogy egy kicsit mindnyájan szíven lehetünk találva. De könnyezni sem lehet, mert ez a túlzó nagy imádat sem kapja meg könnyen a jutalmát, azt is előbb ellökik, félreteszik, megszenvedtetik, a vén asztalosnak nem kell a szép rajongás, a vén célnak nem kell a fiatal vágy, csak ha meggyötörte, ha mindenből másból kikopott... könnyezni sem lehet, nevetni kell, sírni is kell, mosolyogni is muszáj. Az Üvegcipő a jóság, a tisztaság, az áhítat kis passziójátéka. Arról szól, hogy egy kis józsefvárosi cselédben, dilinós, bolond kis lelkében felragyog a tűz, három felvonáson át őrült csapkodásban lobog s végül kialszik a teljesülés Lajosában.

Egy ilyen különös figurát megálmodni s reálisan elénk állítani, a legszebb és legnehezebb költői eredmények közül való. A józsefvárosi Irma alakja maradandó értékké teszi az Üvegcipőt. Négy ember: a jó őrült kislány, Adél, a kemény kitartó, s két szeretője, az asztalos- és az ékszerészsegéd, tiszta emberek. Az arcukat látjuk s szemükben a szívüket. Ezen a négy alakon át egy egész hosszú élet és egész városrész tárul elénk, kísérteties tisztaságban és teljességben. Minden szó a helyén, nincs egy fölösleges mozdulat, minden szónál titkos mélységek tárulnak fel, minden sóhaj érzést jelez és vihart jósol. Amellett pedig egyszerre mély a tartalmában s könnyű a formájában.”

(Földi Mihály)

Ez a kritika közvetlenül az ősbemutató után, 1924-ben a kor legrangosabb irodalmi folyóiratában, a Nyugatban jelent meg. Az azóta eltelt nyolc évtized sikersorozata és több generáció közönségének rajongása igazolta Molnár Ferenc színházi és emberi nagyszerűségét.

Reméljük, hogy Győr városának közönsége hasonló szeretettel fogadja – mint a Szent Johanna, a Lear király vagy az Ármány és szerelem prózai előadásait – Az üvegcipőt.

Tisztelettel a társulat nevében:
Ács János
az előadás rendezője