Csankó Zoltán díjat kapott

 
 
A Budapesti Nyári Fesztivál záró eseményeként szeptember 4-én átadták az immár harmadik alkalommal, 2015. június 18. és július 4. között megrendezett Városmajori Színházi Szemle díjait. Csankó Zoltánt a Figaro házasága című Beaumarchais darabban nyújtott alakításáért, Almaviva gróf megformálásáért díjazták.

Az ünnepélyes díjátadón a díjazottakon kívül részt vettek a versenyprogramban bemutatkozott színházak igazgatói, alkotói és művészei, valamint a zsűri tagjai is. A versenyprogramot idén Jászay Tamás kritikus és Miklós Melánia, a Szabad Tér Színház sajtófőnöke, kritikus válogatta a nem budapesti színházak aktuális évadának bemutatóiból. A Hűvösvölgyi Ildikó, Böhm György, Karinthy Márton és Bán Teodóra alkotta illusztris zsűri, valamint a közönség szavazatai alapján a Városmajori Színházi Szemlére meghívott hét vidéki produkció mindegyike kiérdemelt valamilyen díjat.

A 2015. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:

A legjobb előadás: Örkény István: Tóték – Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Béres Attila
A legjobb női főszereplő: Czikó Juliánna – Kosztolányi Dezső: Édes Anna; Csíki Játékszín, Csíkszereda, rendező: Lendvai Zoltán
A legjobb férfi főszereplő: Bajomi Nagy György – Székely Csaba: Vitéz Mihály; Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Béres Attila
A legjobb női mellékszereplő: Takács Katalin – Bornemissza Péter nyomán Háy János: Magyar Elektra; Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Horváth Csaba
A legjobb férfi mellékszereplő: Csankó Zoltán – Beaumarchais: Figaro házassága; Győri Nemzeti Színház, rendező: Erdeős Anna
Különdíj: García Lorca: Bernarda Alba háza - Békéscsabai Jókai Színház, rendező: Béres László
Közönségdíj (a nézők szavazatai alapján): Mészáros Tibor: Istent a falra festeni – Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Mészáros Tibor


Csankó Zoltánnak szeretettel gratulál a Győri Nemzet Színház társulata.
2015. szeptember 05.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Januárban is találkozzunk online előadásainkon!
    Kedves Nézőink!Decemberben, nagy sikerrel elindítottuk online előadásainkat, melyek sok nézőnknek nyújtottak szórakoztató kikapcsolódást az ünnepek alatt és azt követően. Online műsorunk összeállításánál törekedtünk arra, hogy változatos és sokszínű színházi élményben legyen…
    2021. január 06. TOVÁBB OLVASOM
    • Bevezető kép
    Szilveszterezzen a Győri Nemzeti Színházzal!
    Az idei év utolsó estéjén a Győr+ TV rendhagyó, szilveszteri adással jelentkezik. Először állított össze olyan helyi, győri színezetű, zenés, humoros műsorfolyamot, amely mindenki számára tartalmas szórakozást és kikapcsolódást nyújt. Az…
    2020. december 31. TOVÁBB OLVASOM