Évadzáró 2018

 
 
A Győri Nemzeti Színház megtartotta évadzáró társulati ülését. A Himnusz eléneklése után Forgács Péter igazgató köszöntötte a díszasztalnál ülőket: Radnóti Ákos alpolgármestert, Gasztonyi Lászlót, a Kisfaludy Alapítvány kuratóriumi elnökét, Miklósy Lajost, a Kisfaludy Alapítvány alapítóját, Markó Angélát, a Győri Nemzeti Színház ügyvezető igazgatóját és Silló István zeneigazgatót. 
Az eseményre elfogadta meghívásunkat a Teatro Építész Műterem Kft. vezető tervezője, Sándor János és csapata, illetve Némethné Rózsavölgyi Andrea, aki Győr Megyei Jogú Város Kulturális Osztályát képviselte.

Elsőként Radnóti Ákos alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, és egyben gratulált az Örökzöld évad előadásaihoz. A közönség elégedettségét a jegy- és bérleteladások híven tükrözik, és reméli ezen számokat a következő, Klasszikus évad túlszárnyalja. Az alpolgármester beszélt még a színház és környezetének közelgő felújításáról, az épületben működő társulatok 2019 nyarán költöznek át az ideiglenesen játszóhelyre, az Olimpiai Sportparkba.
Az idei évad mindenképpen túlszárnyalta az elmúlt időszakot, a siker pedig számokban is mérhető – összegzett már Forgács Péter igazgató. Az Örökzöld évad 12,73 százalékos emelkedést hozott, ami 1107-tel több eladott bérletet jelent. Mind a Nagyszínház, mind a Kisfaludy terem 100 százalékos kihasználtsággal működik, a Vill-Korr Sulibérlet sikere minden várakozást felülmúl. Az igazgató méltatta a Doktor Zsivágó című előadás Arany Kotta Díját, illetve az István, a király című rockopera Audi Arénában megtartott nagysikerű májusi előadását.
Társulatunk egy része nyáron sem pihen. Simon Kornél rendezése, A vád tanúja bekerült a POSZT OFF programjába, június 8-án mutatjuk be Pécsett. Agatha Christie krimijét a Városmajori Szabadtéri Színpadon is játsszuk június 15-én, illetve a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 5-én. A sevillai borbélyt a közönség július 6-7-én Fertőrákoson láthatja, míg A padlást augusztus 24-én a Veres1Színházban.

Köszöntöttük társulatunkhoz érkező művészeinket, Nagy Gréta színész, énekesnőt és Kurucz Dániel színészt.

Elbúcsúztattuk nyugdíjba vonuló kollégáinkat: Horváth Márta rendezőasszisztenst, a színház Örökös Tagját és Borsi Ferencné Marika hivatalsegédet

Örökös Tagok lettek: Nády Árpád megbízott műszaki vezető, fővilágosító és Surányi Csaba színpadmester

A Hang és Lélek Vándorserleget Tas Ildikó operaénekestől Eisenbacher Balázs tánckari tag vehette át, többek között A sevillai borbély című vígoperában nyújtott kiemelkedő alakításáért.

A társulat szavazatai alapján Kisfaludy-díjat kapott: Dunai Csenge színésznő és Molnár Erik színész


A Győri Nemzeti Színház emblematikus épülete idén ünnepli 40 éves évfordulóját, ennek alkalmából 2018. október 31-én nyílt nappal összekötött jubileumi gálaműsorral készülünk majd. 

2018. máj. 25.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Árverési hirdetmény
    A Győri Nemzeti Színház árverés útján értékesítésre kínálja 2008-as Fiat Ducato autóbuszát. A jármű adásvételi szerződéssel kerül elidegenítésre. A vételár kikiáltási ára nettó 4.500.000,- Ft, mely az árverés eredményeképpen változhat. 
    2021. február 19. TOVÁBB OLVASOM
    • Bevezető kép
    Januárban is találkozzunk online előadásainkon!
    Kedves Nézőink!Decemberben, nagy sikerrel elindítottuk online előadásainkat, melyek sok nézőnknek nyújtottak szórakoztató kikapcsolódást az ünnepek alatt és azt követően. Online műsorunk összeállításánál törekedtünk arra, hogy változatos és sokszínű színházi élményben legyen…
    2021. január 06. TOVÁBB OLVASOM