Búcsú Perédy Lászlótól

 
 

Gyászlobogó a színházi művészbejárónál. Eltávozott egy kolléga. Perédy László 1952-ben szerződött Győrbe, az akkor még Kisfaludy Károly nevét viselő színházba. Június 24-én lett volna 98 éves. Tiszteletre méltó „szép” kor és tiszteletet parancsoló művészi pálya. Az ezredfordulón még játszott. Több mint 50 évet…

 

Amikor Perédy László búcsúztatására vállalkozom, indítékom elsősorban a tisztelet. Tisztelet az ember, tisztelet a művész, az idősebb pályatárs iránt. Közvetlen partneri kapcsolatba csupán néhány alkalommal kerültünk, eltérő életkorunk a közös munkát nem támogatta. Személyes kapcsolatunk diplomamunkám kapcsán (melyben az ő pályaképét rajzoltam meg) lett kissé mélyebb és hiszem, hogy baráti. Nagy ajándéknak és megtiszteltetésnek érzem, hogy megosztotta velem tapasztalatait és bizalmába avatott. Az aktív színészettől nyolcvan évesen vonult vissza. A „miértre” válasza az volt, hogy addig kell megtenni, amíg az ember ezt önszántából, emelt fővel és büszkén teheti. Nem akart szánni valónak, megtűrt alaknak tűnni abban az intézményben, melynek társulati tagjaként oly sok és emlékezetes figurát formálhatott meg. Az alábbi sorokat 90 éves köszöntésekor már leírtam, most a végső búcsúkor újra megteszem. Emlékezzünk!

Az előadóművész saját korának alkot, művészete csak jelen időben érvényes, igazán csak akkor hat. Az egyre fejlődő rögzítési technikák sem tudják maradéktalanul visszaadni az előadóművészi teljesítményt. Különösen igaz ez a színész munkájára. Estéről-estére újra formálja, újra szüli a megjelenítendő karaktert, a tegnapi siker mára érvénytelen még akkor is, ha hangját, játékát rögzítik. Művészete a pillanaté. Több évtizedes színészi pályák persze árulkodnak az előadóművészi minőségéről, de a hatás csak másodlagos eszközökön keresztül, szubjektív vélemények alapján vizsgálható. Az eljátszott szerepek sora, sárguló színlapok, statisztikák, kimutatások, a kritikai észrevételek apránként rajzolják és árnyalják a képet, egy-egy jól sikerült fotó árulkodik a felfogásról, a megvalósítás külsődleges mikéntjéről.

Frekventált helyszíneken működő művész játéka több emberhez jut el, munkája többek érdeklődésére tart igényt. Pályáján kívül magánélete is fókuszba kerül, nevét utcák és terek viselik majd, alakját festmények és szobrok örökítik meg. A „vidéki” színész szűkebb körben mozog, művészete ennek a környezetnek a színházba járó embereit érinti, hatása működési területének közönségében hat, alakításai az itt élők tudatába, emlékeibe épülnek be.

Dr. Perédy László nem lett országos hírű színművész. Pályája majdnem teljes egészét – ötven évet – a győri színház tagjaként töltötte el. A város megbecsült és – az idősebb korosztályok esetében mindenképp – közismert alakja.

Középosztálybeli polgári családból származik, szülei pedagógusok, de felmenői között anyai ágon a huszárkapitányból színésszé lett Kisudvarnoki Marczell Géza utóda, és rokonságban áll Medgyaszay Vilmával, apai ágon pedig a híres pap-költő Czuczor Gergely, illetve az ő húgának leszármazottja. Művészi ambícióit édesapja csak úgy engedi, ha „normális” foglalkozást is tanul, így a Zeneakadémia magánének szakát és a jogi egyetemet párhuzamosan végzi. Színészi tehetségére nem kisebb személyiség figyel fel, mint Németh Antal a Nemzeti Színház akkori igazgatója.

Németh valamiféle „ösztöndíj nélküli ösztöndíjas” státuszt ajánl neki, írásos engedéllyel lehetővé teszi, hogy bejárhasson a színház próbáira. Tét nélkül azt a feladatot adják neki, hogy tanuljon meg egy szerepet, a többit meg majd meglátják.

Ettől kezdve testközelből figyelheti a szakma nagyágyúit munka közben, lesheti el az elleshetőt. Bajor Gizi, Tőkés Anna, Vaszary Piroska, Csortos Gyula, Tímár József, Rajnai Gábor, Pethes Sándor, Mátrai Erzsi sorolta a neveket, persze nem kihagyva a nagy kedvencet: Uray Tivadart sem. Harmonikus, artisztikus mozgásával, a kissé modoros, de gyönyörű beszédével és egész megjelenésével követendő példává vált számára.

Aztán a politika, meg a háború közbeszól. Egyetemi tanulmányai a Don-kanyartól megmentik, de a SAS behívót nem kerülheti el. Alig fél évnyi katonáskodás után, szinte a háború utolsó napján, 1945. március 31-én orosz hadifogságba esik és csak 1948 karácsonyára kerül haza. A fogságban tábori színházat vezet és játszik. Itthon előbb a Debreceni Csokonai Színháznál sikerül elhelyezkednie, majd két évadot tölt el a mai Vígszínház elődjénél, a Néphadsereg Színházánál. Győrben a Jókai regényből adaptált Kőszívű ember fiai előadásban debütál, 1952-ben.

Alig néhány év alatt a társulat vezető művészei közé emelkedik. Lucifert játssza és Jagot, klasszikus és kortárs darabok nagy karaktereit alakítja. Katonatisztek, arisztokraták, uralkodók, értelmiségi figurák sokaságát kelti életre, zenés játékokban tündököl. 1967-ben Higgins professzort formálja meg a My Fair Lady-ben. A vidéki színészi létezés sokkal tágabb teret biztosít tagjainak a különböző műfajok közötti átjárásra, mint egy fővárosi, specializált műsorrendű színház művészeinek. Könnyed és fajsúlyos darabokban, operettekben, zenés vígjátékokban, kortárs és klasszikus drámákban egyformán helyt kell tudni állni.

Meglehetősen széles színészi palettával rendelkezett. Megbízható, jól terhelhető és sokféleképpen használható művész hírében állt. Kilenc rendezés is fűződik a nevéhez. Harminc éven keresztül vezette a város nagyhírű Irodalmi Színpadát, ahol fiatalok sokaságával szerettette meg az irodalmat és a színházat.

Perédy László fél évszázadot átívelő színészi pályafutása impozáns és tekintélyt parancsoló. Eljátszott szerepeinek sora tiszteletet ébreszt. Ez a tisztelet nem a több mint 200 színpadi alakítás számának szól, hanem az alakítások mögül felsejlő embernek, művésznek. A munkához való hozzáállása, alázata és munkabírása példa értékű. Példa volt akkor, amikor a világ és a magyar drámairodalom főhőseit keltette életre és akkor is, amikor kisebb feladatokat bíztak rá. Szeretett játszani. Hatvanhét évesen agyvérzést kapott, hetekbe került, de talpra állt. Más ilyenkor feladja, őt visszavárta a színpad. Szinte újra tanult járni, beszélni, meg kellett küzdenie félelmeivel, de sikerült. „Még egy kicsit játszani.” - nyilatkozta 1998-ban. Nyolcvanévesen még színpadon volt.

 A színész csak azt tudja eljátszani, amit ráosztanak. A bizalmat nagy formátumú alakításokkal hálálta meg, a hullámvölgyeket büszke tartással és nem szűnő hivatástudattal vészelte át. Hiányzik belőle a pályatársak felé való féltékenység. Lehetett volna országosan ismert művész, de hűséges maradt Győrhöz, a győri közönséghez. Keres Emil hívta az egykori Tháliába, Ruttkai Ottó a Madách Színházba. A színpadon oly sok nagy intrikust eljátszó színész azonban civil életében messzire kerülte az intrikus konfliktusokat. A főváros nem vonzotta igazán, megtalálta a helyét Győrben. Jó kollégák és jó szerepek vették körül, inkább volt itt „A” Perédy, mint Budapesten egy a sok közül. Jegyzett szakmai díjat sohasem kapott, ha felterjesztették mindig akadt más, aki elé került a sorban és ő félre állt – mindig is gyűlölte a tülekedést, a könyöklést. Játszott és közben az érdeklődő fiatalokat nagy türelemmel oktatgatta az irodalom, a színház szeretetére. Kifogástalan úriember, régi vágású színész. A szakmai fortélyok alapjait igazi óriásoktól leste el, a tudást aztán ő is tovább adta az utána következő nemzedékeknek.

 „Csak árny, amit teremt/ A költőképzelet;/ Mi adjuk meg neki/ A lelket, életet, ...” - írja Petőfi.  Több generáció számára az ő játéka elevenített meg számtalan drámai alakot. A színész a pillanat művésze. Művészete az „akkor és most” jegyében fogan és gyorsan elszáll, de nyomot hagy a lelkekben, az emberek tudatában.

Élete utolsó éveit kicsiny, nyugdíjasházi lakásában feleségével, a több évtizede hű társával, Marikával töltötte. Megadóan és türelemmel viselve, amit rá mért az élet.

 

„… Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,                   

s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

(Kosztolányi)

 

Tisztelt Perédy László! Drága Laci bácsi! Legyen neked könnyű a föld!

 

                                                                                                                           Jáger András

2019. április 25.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Első bemutatók
    Várjuk Önöket a 2019/2020-as évad új előadásaira. Igaz történetek ihlette darabokkal készülünk, amelyek színpadon megelevenedve még valóságosabb élményt nyújtanak Önöknek; lesz vérbő vígjáték, a vásári komédiák klasszikusa; izgalmas, gondolkodós Agatha…
    2019. szeptember 12. TOVÁBB OLVASOM
    • Bevezető kép
    Elmarad a Két úr szolgája
    Kedves Nézőink! A szeptember 6-án, pénteken 19.00 órakor kezdődő Két úr szolgája előadásunk betegség miatt elmarad.
    2019. szeptember 05. TOVÁBB OLVASOM