Silló István Szent István-díjas lett

 
 

Dr. Lanczendorfer Erzsébet, a győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke, a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítvány kuratóriuma nevében és döntése alapján huszonötödik, és egyben utolsó (!) alkalommal adta át idén a Szent István-díjat. A kitüntető címet Silló István zeneigazgatónk, karmesterünk vehette át az Elisabeth című musical szombat esti előadása előtt.

A Szent István-díj az anyagi elismerésen túl, a Ferenczy-díjas Hefter László üvegművész által készített emlékplakettel és díszoklevéllel is jár.

Az 1994-ben megalakult Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítvány célja a kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeink elismerése és díjazása. A Kész Alapítvány megfogalmazott célját, vállalását a Szent István-díj létrehozásával 25 éven át maradéktalanul teljesítette. Ezt követően kérte a kuratórium az Alapítvány megszüntetését.

A kitüntetett ízig-vérig színházi ember. Egészen korán, már négyévesen megmutatkozott zenei tehetsége. Családjának és keresztapjának köszönhetően, aki az utolsó Kodály növendékek egyike volt, a fiatal Silló útja egyenes ágon vezetett a Liszt Ferenc Zeneakadémia zongora szakára. Elég volt azonban egy ártatlannak tűnő korrepetitori beugrás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ott ragadt óraadó tanárként, majd a József Attila Színház zenei vezetőjeként indult el ígéretes és sikeres pályája. Tehetsége mellett rengeteg gyakorlással és munkával, lépésről lépésre vált hazánk egyik legjobb színházi karmesterévé. A győri társulathoz 2012-ben csatlakozott, négy év múlva nevezték ki zeneigazgatónak.

„Zongoristaként kezdtem, majd átigazoltam színházi zenésznek” – meséli indulásáról egy korábbi televíziós interjújában. „Az alapoktól indultam, a színművészetin például szombat reggel nyolckor az akkori operett és musical osztály balett óráját kísértem.” Mikor aztán a Magyar Állami Operaházhoz került, mestere Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester azzal bíztatta, akkor tudja sikeresen vezényelni a balettelőadásokat, ha tökéletesen ismeri a koreográfiát. Ez azóta alapvetése lett. „A zenés színházi műfajban pusztán csak a zene sohasem érdekelt, mindig a teljes műre koncentrálok. Amikor a Jézus Krisztus szupersztárt vezényeltem a Győri Nemzeti Színházban, minden este újraéltem én is a szenvedéstörténetet.” Nemcsak zeneileg értője és tudója a különböző műfajoknak, de tárgyi tudása, műveltsége is lenyűgöző. Kiváló és szórakoztató előadó, aki magas szinten birtokolja anyanyelvét. Szívesen ragadja magához a mikrofont, legyen ez egy nyílt nap vagy közönségtalálkozó. 

Silló István lenyűgöző pályafutása alatt sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért. A Budapesti Operettszínház karmestereként számos külföldi vendégjátékon szerepelt, Malajziától az Egyesült Államokon át Oránig vitte a hazai operett játszás hírét. Kálmán Imre dallamaira még a szigorú iszlám világ is behódolt. A dirigenst a szakma 2014-ben Hevesi Sándor-díjjal ismerte el. A fővárosi teátrumban több nagysikerű produkció zenei vezetője volt, számos ősbemutatót dirigált. Jávori Ferenc „Fegya” Menyasszonytánc című musicaljéért Artisjus-díjban részesült 2007-ben. A Győri Nemzeti Színház idei évadának kiemelt produkcióját, az Elisabeth-et is ott ismerte meg, többször dirigálta a Luchenit játszó Forgács Pétert is, aki most rendezője Lévay Szilveszter musicaljének. „Egy karmesternek mindig könnyebb a dolga, ha korábban már találkozott az aktuális előadással, egyrészt visszajönnek a régi emlékek, másrészt a születendő produkció új távlatokat nyit meg, tele vagyunk rácsodálkozásokkal” – nyilatkozta a decemberi premier előtt a Győr+ Tv-nek.

Silló István szenvedélyes ember, ez az energia áthatja, fűti a teljes produkciót. Ugyanakkor karmesterként sohasem engedi el a gyeplőt, hideg fejjel saját magát és a társulatot is kontrollálja az előadás első percétől az utolsóig. Színházunk évadról évadra nagy sikerrel mutatkozik be országos fesztiválokon és kiemelt helyszíneken, mint például a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az emlegetett Jézus Krisztus szupersztárral és a Doktor Zsivágó című musical közép-európai ősbemutatójával elnyertük az Arany Kotta Díjat, több operaelőadásunkat mutattuk be az Erkel Színház Primavera Fesztiválján.

Nagy megtiszteltetés volt számára Verdi Traviátáját felváltva vezényelni Medveczky Ádámmal 2017-ben. Ez a sorozat azért is volt fontos színházunkban, mert az idősebb Germont alakításával köszönt el operaszerepeitől Bede-Fazekas Csaba, Kossuth-díjas művészünk. 2018-ban a Győri Nemzeti Színház is nagy örömmel csatlakozott a Co-Opera művészi társuláshoz, melynek célja, hogy a hazai vidéki társulatok együttműködésében kiváló operaelőadások szülessenek meg. Első osztályú szólistákkal vittük sikerre Rossini A sevillai borbély című operáját és Mozart művét Silló István vezényletével. Zeneigazgatónk kiemelkedő szakmai elismerésnek tartja, hogy az opera hazájában, Olaszországban is megmérettette magát színházunk zenei tagozata idén. „Nagyon nagy várakozással indultunk neki ennek a külföldi vendégszereplésnek, ugyanis 2007 óta a hazai vendégszerepléseken túl, ez a társulat még nem járt külföldön.” A verbániai közönség hangos bravóval jutalmazta a Figaro házasságát. Mozart művét sikerrel mutattuk be Bécsben is, az Armel Operafesztiválon. 

Silló István Szent István-díjához szívből gratulál a Győri Nemzeti Színház társulata! További sok sikert és jó egészséget kívánunk neki!

2019. december 20.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Árverési hirdetmény
    A Győri Nemzeti Színház árverés útján értékesítésre kínálja 2008-as Fiat Ducato autóbuszát. A jármű adásvételi szerződéssel kerül elidegenítésre. A vételár kikiáltási ára nettó 5.800.000,- Ft, mely az árverés eredményeképpen változhat. 
    2020. június 03. TOVÁBB OLVASOM
    • Bevezető kép
    Jövőre veletek ugyanitt
    Jövőre veletek ugyanitt mottóval hirdettük meg következő, 2020/2021-es évadunkat. Továbbra is a régi, jól megszokott játszóhelyen várjuk közönségünket, minden előadásunkat a Nagyszínházban, illetve a Kisfaludy teremben mutatjuk majd be. A koronavírus-járvány…
    2020. máj. 28. TOVÁBB OLVASOM