Jövőre veletek ugyanitt

 
 

Jövőre veletek ugyanitt mottóval hirdettük meg következő, 2020/2021-es évadunkat. Továbbra is a régi, jól megszokott játszóhelyen várjuk közönségünket, minden előadásunkat a Nagyszínházban, illetve a Kisfaludy teremben mutatjuk majd be. A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt összesen 116 előadásunk maradt el, ezekből később bérletes produkcióinkat tudjuk majd pótolni. 

A 2020-2021-es évad digitális műsorfüzete

Rendhagyó körülmények közt, a jelenlegi egészségügyi helyzethez igazodva, szűk körben, a Győr+Tv kamerái előtt hirdettük meg következő, Jövőre veletek ugyanitt elnevezésű évadunkat. „Amint megnyomják a döntéshozók a zöld gombot, reméljük, hogy újra megtelnek a széksorok” - szólt Forgács Péter igazgató köszöntője az üres nézőtér előtt. „A bérletezésről akkor tájékoztatjuk a nézőket, amikor már minden lehetséges feltételt ismerünk arról, hogy miként nyithatjuk meg kapuinkat újra a közönség előtt, egyelőre a nézők türelmét kérem” - majd köszönetet mondott mindazoknak, akik jegyeik árát nem igényelték vissza, ezzel is támogatva a színházat.

Az eseményre elfogadta meghívásunkat Radnóti Ákos alpolgármester, Hermann-né Gesztrich Nikolett a Kulturális Osztály osztályvezetője, Nagy Balázs színházért felelős polgármesteri biztos, Velekei László, a Győri Balett igazgatója, Silló István, színházunk zeneigazgatója és Molnár Levente világhírű operaénekes, valamint Kszel Attila író, rendező.

Az önkormányzat nevében Radnóti Ákos alpolgármester összegezte az elmúlt hónapok eseményeit, kitért arra, hogy dr. Dézsi Csaba András polgármester a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz, átmeneti helyzetben anyagi segítséget nyújtott a színház művészeinek, illetve, hogy Nagy Balázst színházért felelős polgármesteri biztosnak nevezte ki, aki az önkormányzat és a társulat közötti kapcsolattartást segíti. Mint ismert, a polgármester társadalmi vitára bocsátotta a színház épületének sorsát, illetve egy új kulturális negyed felépítésének tervét. „Felmerült az elképzelés, hogy egy új kulturális negyed, azon belül is egy új színház épüljön a Rába gyár tulajdonában lévő elhanyagolt, igénytelen területen, ami a tervezett beruházásnak köszönhetően megszépülhetne (…) Ez egy óriási terv, nyilván jelentős összegre van szükség ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni, számítunk a győriek véleményére, juttassák ezt el hozzánk, meg fogjuk vitatni” – összegzett az alpolgármester.

A Primadonnák utolsó előadása után, március 12-én a járványügyi helyzet miatt kénytelenek voltunk bezárni, a munka azonban nem állt le, dolgoznak a műszaki stábok, a műhelyházban készülnek már az új díszletek a következő évadra. Az elmaradt bérletes előadások pótlását az újranyitásra vonatkozó szabályok ismeretében tervezzük majd meg. Ezzel együtt megkezdődhet a reményteljes, következő évad a Győri Balett szeptemberre tervezett bemutatójával. „Az a dolgom, hogy méltó legyek az elmúlt 40 évhez - fogalmazott a társulat frissen kinevezett igazgatója, Velekei László -, az értékeken keresztül pedig megújulást hozzak, hiszen az életünk és a művészetünk is egy körforgás. Ennek szimbólumaként hirdetjük meg az első bérletes előadásunkat, a Körforgás estünket, két tehetséges koreográfussal, Eno Pecivel és Lukács Andrással”. 

„Senkim nincs” - énekelte az éteri hangú Bori Réka a Menyasszonytáncból, a világ egyetlen klezmer musicaljéből. Jávori Ferenc „Fegya”, Böhm György és Kállai István zenés darabját Forgács Péter rendezi a fiatal színésznővel a főszerepben, aki érzelmekkel teli produkciójával ismét elbűvölte a jelenlévőket. Bori Réka az Elisabeth című musical címszerepében sikerrel bizonyított már az idei évadban, a tervek szerint ezt az előadást szeptember elején is bemutathatjuk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A Győri Nemzeti Színház negyedik alkalommal hoz létre közös előadásokat a Coopera társulással. „Az elmúlt évek operajátszási gyakorlatáról bebizonyosodott, hogy piacilag működőképes, több színházzal együttműködésben hozunk létre olyan profi produkciókat, melyben az ország első számú énekesei mutatkoznak be a győri közönség előtt” – hangsúlyozta Silló István zeneigazgató. A nemzeti összetartozás emlékévében Erkel Ferenc kultikus operáját, a Bánk bánt tűzzük műsorra Vidnyánszky Attila rendezésében, a címszerepben Molnár Levente világhírű operaénekessel. „Az egész magyarság számára szeretnénk bemutatni ezt az operát, ami augusztus 20-án debütál Budapesten. Vidnyánszky Attila többször rendezte már ezt a remekművet, ami olyan erőt és élményt képvisel, melyre méltán lehetünk büszkék. Száz év múltán is erős magyar tudat van bennünk, és én, mint határon túli székely ember nagyon megtisztelőnek érzem, hogy a címszerepet énekelhetem.”

A nagyszínházi bemutatókat egy nagyoperett, a Csókos asszony zárja Gábor Sylvie rendezésében Mózes Anitával, Nagy Balázzsal és Ungvári Istvánnal, akit régen láthatott a közönség zenés produkcióban. Színházunk kiváló művésze otthonosan mozog ebben a műfajban is, „Asszonykám, adj egy kis kimenőt” - szólt előadásában az ismert dal a sajtótájékoztatón.

Következő évadunkban érkezik két filmsiker színpadi változata. A Szerelmes Shakespeare-t Bagó Bertalan rendezésében láthatjuk majd, Dunai Csengével és Kurucz Dániellel a főszerepben. A Kisfaludy termi bemutatóban, az Esőemberben Posonyi Takács László és Kolnai Kovács Gergely alakítja a testvérpárt, az előadás rendezője pedig Finnországból érkezik. Ő Pekka Laasonen, a Kuopiói Városi Színház korábbi igazgatója, aki tavaly Forgács Pétert kérte fel, hogy rendezze meg ott a híres Kabarét. A musical óriási szakmai és közönségsikert aratott. Ez a mostani finn-magyar együttműködés hasonló izgalmat rejt magában, erről szólt videóüzenetében a lelkes művész. „Rendkívül boldog vagyok, hogy rendezhetek az általam csodált és szeretett győri színházban. Győr finnországi testvérvárosában, Kuopióban élek és dolgozom, évtizedek óta szeretem Magyarországot és csodálom a magyar színművészetet. Izgatottan várom a közös munkát, köszönöm Forgács Péter igazgató úrnak a meghívást!”

A Vill-Korr Sulibérletben Kszel Attila ismét szabadjára engedi fantáziáját, és Daniel Defoe regénye alapján a magányos hajótörött, Robinson Crusoe „igaz” történetének ment utána. „Az ismert regényben alapvető kitétel, hogy a fehér ember rabszolgájának tekinti a színesbőrűt. Biztos, hogy nekünk ezen igazságokat kell továbbadnunk? Helyénvaló ez?” - teszi fel a kérdést a szerző, aki hasonlóan, mint a Ludas Matyi jr. című előadásban, a párhuzamos igazságok mentén szőtte újabb zenés vígjátékát.

Bérletezés

Június 2-án színházunk jegypénztára közel egy hónapra megnyit, csak a helyben megvásárolt jegyeket lehet akkor ott visszaváltani. A bérletes előadások pótlásáról, a bérletújításról és az új bérletek vásárlásáról azt követően tudunk tájékoztatást adni, amikor a színházak számára is világosak és egyértelműek lesznek az újranyitás feltételei.

 

A 2020/2021-es évad műsorterve

Nagyszínház

Győri Balett: Körforgás (balett)
Koreográfusok: Eno Peci, Lukács András

Jávori Ferenc „Fegya” – Böhm György – Kállai István: Menyasszonytánc (klezmer-musical)
Rendező: Forgács Péter

Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (tragikomédia)
Rendező: Funtek Frigyes

Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték)
Rendező: Szűcs Gábor

Győri Nemzeti Színház együttműködésben a Cooperával

Erkel Ferenc – Egressy Béni: Bánk bán (opera)
Rendező: Vidnyánszky Attila

Marc Norman – Tom Stoppard: Szerelmes Shakespeare (romantikus vígjáték)
Rendező: Bagó Bertalan

Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony (operett)
Rendező: Gábor Sylvie

Kisfaludy terem

Ken Ludwig: A hőstenor (bohózat)
Rendező: Tasnádi Csaba

Dan Gordon: Esőember (dráma)
Rendező: Pekka Laasonen

Vill-Korr Sulibérlet

Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom (fantasy komédia)
Rendező: Gábor Sylvie

Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (ifjúsági színjáték)
Rendező: Hegedűs Ildikó

Kszel Attila: Robinson meg a többiek (zenés vígjáték)
Rendező: Kszel Attila

 

Műsoron marad

Nagyszínház: Chioggiai csetepaté, Elisabeth, Szibériai csárdás, A padlás, István, a király, Primadonnák

Kisfaludy terem: A király beszéde, Váratlan vendég, A Pál utcai fiúk

 

2020. május 28.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus