Sík Frida Süniként is bizonyított

 
 

Nyomát sem látni rajta a gondterheltségnek, amely a túl sokat vállalók sajátossága: Sík Frida derűs, mosolygós, önmaga adottságaival láthatóan tisztában lévő ifjú színésznő. Nem mellékesen drámapedagógus, gyermek-és ifjúsági szellemi-lelki tanácsadó, irodalmi estek, ünnepi műsorok előadója. A tizenharmadik évada a mostani a Győri Nemzeti Színházban, és ezt a tizenhármas számot egy szerencsés beugrás teszi külön említésre méltóvá.


Hegedűs Ildikó művészeti titkár hívott fel, hogy Kiss Tünde megbetegedett, és a színház vezetése úgy véli, képes leszek három nap alatt megtanulni és eljátszani Süni szerepét A padlásban – mondja néhány nap eltelte után is még mindig az átéltek hatása alatt. – Tudtam, hogy nem lesz könnyű feladat, viszont egy csodás darab csodálatos szerepéről van szó és sokat jelentett, hogy rám gondoltak. Nem volt időm belegondolni a feladat nagyságába, így csak csináltam. Külön köszönettel tartozom Kertes Anna korrepetitornak a dalok betanításáért, hiszen a dalok az alapjai a musicalnek, arra épül a koreográfia és Ancsa kezdetektől velem volt ebben a pár napban. Segített közvetlen partnerem, Fejszés Attila, a Rádiós alakítója, aki előadás alatt fél szemét rajtam tartva, elismerő szavakkal buzdítva játszotta végig a saját feladatát. Az egész előadás rendkívüli élmény volt számomra, mindenki támogatott, hihetetlen érzés volt átélni ezt a szintű kollegialitást. Nem tudom, lesz-e folytatása, hogy egy ilyen szép feladatot megoldottam, de én minden tekintetben sokat kaptam ebben a tulajdonképpen rövid időszakban.

Milyen volt megtapasztalni az előadás visszhangját?

Öröm érezni, hogy a visszajelzések szerint sok néző kedvel, támogatnak a véleményükkel, ezek szerint szívesen látnak a színpad deszkáin. Volt olyan vélemény is, mely szerint mintha korábban is mindig Sünit játszottam volna, más pedig annak örült, hogy Tündével és velem is láthatta A padlást. Ott voltak a tanítványaim, a szüleim és Zalán, a hétéves kisfiam is. A kollegák elismerő ölelése is felemelő érzés volt. Remélem, a vezetés számára sem okoztam csalódást, és a jövőben sem kerülnek el az egyéniségemnek megfelelő szerepek.

bevezeto padlas frida

Már győrszentiváni kislányként is a színpadot képzelte el hivatása színhelyének. Hogyan látja a karrierjét?

Amolyan multifunkcionális, minden lében kanál gyerekként semmiből sem maradhattam ki az iskolában, a verstől a prózán keresztül a néptáncig mindenből kivettem a részemet. A jövőmet meghatározó döntő élmény tizenkét évesen ért, amikor láttam a győri színházban a világhírű musicalt, a Hair-t. Innentől egyenes volt az utam, Kszel Attila stúdiójának számos élménye után a Gór Nagy Mária Színitanoda elvégzéséig. A győri gyerekszereplői alakítások után már szerződöttként először Baloghnét, a várvédőket buzdító asszonyt formálhattam meg az Egri csillagokban. A sok más előadásbeli emlék mellett szívesen emlékszem A revizor és a Két úr szolgája „lányos” munkáira: az elsőnél, amelyben a polgármester lányának szerepét osztották rám, már anyai örömök előtt álltam, míg a második esetén én lehettem Clarice, a meghódítandó nő.

Sokoldalúságát igazolják a színészi feladatok melletti vállalások. Miként bírja energiával?

A színészmesterség tanulásával egy időben végeztem a győri egyetem Apáczai Csere János Karán is. Genetikailag kódoltan szeretem a gyerekeket, a tanítás vágya a színészi pályafutással együtt, a két legszebb hivatás találkozásaként, szenvedélyként teljesedett ki bennem. Drámapedagógusként tanítok Győrben és otthoni környezetemben, pszichológiai vonalon szerzett képzettségemet is hasznosítom. Az idők folyamán mindig egy-egy adott igény, a megkeresések határozták meg az új teendőimet, sikeres elvégzésük pedig megerősítettek abban, hogy jó úton járok. A kisfiam első osztályos, édesanyaként is helyt kell állnom. Két darabban azonban így is érdekelt vagyok, Becky Thatchert játszom a Tom Sawyer kalandjaiban, és készülök a Jakabak bemutatójára. Aligha véletlen, hogy mindkettő elsősorban az ifjúságnak szolgál tanulságokkal.

Mohay Gábor

online Tom Sawyer kalandjai 115

2022. október 27.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Új helyszínek, bérletes új ülésrend
    Mindenütt otthon vagyunk Az energiagazdálkodásban felmerülő változások színházunkat is jelentős mértékben érintik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ennek ellenére színházunk tovább tudjon működni, újabb és újabb előadásokkal tudjuk megörvendeztetni Önöket. A…
    2022. november 25.
    • Bevezető kép
    Sajtónyilvános főpróba: Énekes madár
    Az Énekes madár főpróbájára látogatott a Kisalföld.hu. A próbáról készített képgaléria az alábbi képre kattintva érhető el.   Fotó: Huszár Gábor
    2022. november 09.