Piroska és a farkas története egy összművészeti alkotásban

 
 

Compagnia La Luna nel Letto - Cappuccetto Rosso / Piroska és a farkas

Michelangelo Campanale, az előadás rendezője

Honnan jött az ötlet az előadáshoz, mi volt a legfőbb inspiráció?

A piroska és a farkas című produkció azért született, mert szükségünk volt egy fajta párbeszédre a gyerekekkel a félelemről, a gonoszról, és a gonosztól való félelemről. A mesében a farkas szimbolizálja a félelmet. A produkciónk lehetőséget ad a közönségnek, hogy belépjen a farkas odújába, megismerje a titkait, a rémálmait, hogy közelebbről láthassa, nagyon közelről, de mégis biztonságos térben. A testbeszéd segítségével szerettem volna megeleveníteni ezt a történetet, a társulat táncosai “EleinaD”, mozdulatait megörökítve, a lenyűgöző Francisco Goya által inspirálódva. Szóval az előadásban vizuális összművészeti elemek jellenek meg.

A célközönség ismerete befolyásolja-e a művészi megnyilvánulás kifejezőeszköz rendszerét, mennyiben alkot másként a művész, ha tudja, hogy gyerekeknek alkot?

Az a fajta színház, amit én csinálok minden esetben egy párbeszéd a generációk között. Azonosítja a problémákat, és olyan művészeti nyelvezettel dolgozik, ami érdekes és érthető minden korosztály számára. A generációk közötti különbséget csupán a tapasztalatok jelentik. A kihívás az, hogyan szólítsuk meg mindegyiket. Ez mindaddig lehetséges, amíg a színház gondolkodásra késztet, ahelyett, hogy magyarázkodna. Úgy mesél, hogy közben nem erőltet rá senkire semmilyen tanulságot. Kérdéseket tesz fel, de nem ad egyértelmű válaszokat. Az egész egy játék, és ezt a gyerekek rögtön értik.

Miként zajlik a nézői reakciók vizsgálata, az új generáció szokásai; online jelenlétük miképpen befolyásolja a színház műfaját?

A társulatunk már hosszú évek óta gyerekekkel dolgozik, jól látjuk a kulturális kontextus változását, amiben felnőnek; mindig is értékként tekintettünk a gyermekkorra, ugyanakkor mindig is igyekeztünk megérteni és nem átokként kezelni, az elmúlt évek rendkívül gyors változásait. A színház továbbra is teret tud biztosítani a szabad játéknak, a végtelen kreativitásnak és képzelőerőnek. Ez pedig vonzza a fiatal generációkat, a digitális világ egyre csak növekvő térnyerése ellenére. Az élőszereplős előadás ezt az örökséget viszi tovább, különösen akkor, ha a színházlátogatás egy izgalmas tapasztalattá válik.

Hogyan változik a gyermek-és ifjúsági előadások alapanyaga? Mennyire van szó szimpla adaptációról, és mennyire vannak hatással az alkotói folyamatra az adott korosztály aktuális problémái?

Nincs olyan művészeti ág, vagy alkotói folyamat, ami el tudja érni a közönséget úgy, hogy nincs párhuzamban azzal a kultúrával, amiben születik. Annak egyszerűen nincs létjogosultsága. Meggyőződésem, hogy minden művészeti cselekmény egyfajta párbeszéd a művész belső világa, kultúrája, és az őt körülvevő külvilág között. Úgy gondolom, hogy ez a dialógus táplálja a tehetséget, és mindez a fiataloknak szóló színház számára is elengedhetetlen. A jövő felé kell fordulni.

Hogyan alakítanak ki kapcsolatot az adott korosztállyal, mik lehetnek a fő kapcsolódási pontok?

A színházunk egész évben tele van családokkal és különböző korú gyerekekkel. Közösségi színház vagyunk. Közeli kapcsolatban vagyok velük minden nap. Ugyanakkor nagyon nyitott vagyok más, gyermekeknek és fiataloknak szóló műfajokra: mozi, animációk, képregények, de a tévéműsorokra és sorozatokra is! Ezek a legfőbb kapcsolódási pontok számomra.

 DSF6515 Modifica

Michelangelo Campanale, director

Where is the idea of the show/play coming from? What was your main source of inspiration?

The production “Little Red Riding Hood” was born out of the necessity of a dialogue with children about the fear, the evil and the fear of the evil. The Wolf from the “Little Red Riding Hood” is the emblem of the evil. Our production gives the audience an opportunity to enter the wolf’s den, to get to know his secrets, his nightmares, to see him close, really close, still staying in the safe space of the stalls. I wanted to tell this story using the body language: the dancers of the company “EleinaD” have been captured in movement, inspired by the magnificent art noir of Francisco Goya; put into a scenario that quates Turner. So, we are definetely talking by means of visual arts.

Does the fact, that you know exactly who your target audience is, affect the way you express your art? How much difference does it make, to create something especially for children?

My way of doing theatre is always a dialogue between generations, It adresses the issues and uses the artistic languages that are interesting and understandable to specatators of all ages. What different generations have in common are the experiences. The challenge is to talk to everyone. This is possible as long as my way of making theatre evokes instead of describing. It narrates but it doesn’t impose a moral. It poses questions but it doesn’t give answers. It is a game and children get it right away.

How do you examine feedback from the audience? How do the habits of the new generation, such as massive online presence affect the existence of the theaters?

My company La luna nel letto is working for children for years, we have seen the cultural context they grow in change; we have always defended childhood as a value, and, at the same time, we tried to understand and not to demonize the rapid changes of the past few years. The theatre keeps ensuring the space for playing freely, for endless creativity and immagination. This attracts also young generations, despite of the increasing influence of digitality. The live show stands for this heritage, especially when going to the theatre turns into an exciting experience.

How do the fundamentals of a play, created for children (and the youth) change? How much of the creation process is based on simple adaptation, and how much do the everyday lives, and the current problems of the youth affect it?

No piece of art, no artistic creation can ever reach the audience if it is not able to dialogue with the culture it is born in. It just doesn’t have a reason to be. I am convinced that an artistic act is a dialogue between the internal world and culture of the artist and the outside world around him or her. I believe that the talent is nurished by this very dialogue. It is absolutely essential also for the theatre for young audiences. It has to look into the future.

How do you connect to children and young individuals? What are your main ways of connection?

My company’s theatre is full of families and children of all ages all the year round. We are the community theatre. I am in a close contact with them every day. At the same time I am very attentive to other forms of art for children and youth: cinema, animation, comics, but also TV and TV serias! These are my sourses.

 DSF6949 Modifica

 

2023. április 07.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Bérletújítás
    Kedves Bérleteseink! Április 28-tól kezdetét veszi a bérletújítási időszak. Jól megszokott ülőhelyeiket május 31-ig tudjuk biztosítani. 
    2023. április 26. TOVÁBB OLVASOM
    • Bevezető kép
    Előadások- és bérletek 23/24

    MÉLYEN TISZTELT NAGYÉRDEMŰ!

    Mindnyájunkban, színházszerető emberekben, időről időre felmerül a kérdés: mi az, amit a színház ad? Én azt gondolom, hogy hitet, az életbe vetett hitet és ennek örömét. Van az úgy, hogy nem tudjuk meglátni a nehézségeken túli boldog pillanatokat, legyen ilyenkor a színház a lámpásunk, a sötétségből kiáramló fény, amely jelzi: a nehéz pillanatok múlandóak, bármely szituációban meg lehet találni az örömet, és a boldogságot keresni érdemes. Szüntelenül. Amikor felgördül a függöny, azt kívánom, ezzel a hittel teljen meg a színház terme, és a lelki utazás könnyedséget, felszabadult mosolyt hozzon nézőink mindennapjaiba. A következő évadban azon fogunk dolgozni, hogy egy színes, változatos repertoárt állítsunk színpadra, tele zenével, vidámsággal és még több humorral. Az idei évadban történt pozitív változásokat igyekszünk tovább vinni és folyamatosan fejleszteni, a kedvezőtleneket pedig kiküszöbölni. Legfontosabb feladataink közé tartozik az is, hogy közönségünk ismét a megszokott körülmények között tudja élvezni előadásainkat, a színház saját épületében. Legyen ez az évad a hité, az örömé és felhőtlen pillanatoké! Tartalmas kikapcsolódást kívánok mindenkinek, a Győri Nemzeti Színházban!

    Bakos-Kiss Gábor
    Jászai Mari-díjas
    A Győri Nemzeti Színház igazgatója


    KEDVES KÖZÖNSÉGÜNK!

    Művészetünk estéről estére új világokat teremt számunkra, de nem rohanhatunk el a minket körülvevő valóság elől. Szembe kell néznünk azzal, hogy most nem a kísérletezés és a próbálkozás időszámítása érkezett el. Ezért is nyúlunk most vissza a 2023/24-es évadban egy, már ismert történethez – Nathaniel Hawthorne klasszikusa alapján készített A skarlát betű előadásunkhaoz –, s fejtjük fel újra a történet szövetét, és éljük át újra a bűnbeesés, a bűntudat, az erkölcsi vezeklés és a megtisztulás örök tapasztalatát. Woody Allen mondta egyszer: „A klas - szikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat.” Szerencsésnek mondhatja magát a Győri Balett társulata, hiszen hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló és sokszínű repertoárral rendelkezik. Ez az évek alatt megteremtett érték jelen van minden mozdulatunkban, minden előadásunkban. Azonban a táncművészet a pillanat művészete, ahogyan nincs két egyforma mozdulat, úgy nincs két egyforma előadás sem. Minden az akkor és a most hatalma alatt áll, melyet megismételni nem, újra átélni azonban mindannyiunk lehetősége! Tartsanak hát újra Velünk! Váltsák meg bérleteiket!

    Velekei László
    Seregi- és Harangozó-díjas,
    Érdemes művész
    A Győri Balett igazgatója


    Bérletújítás

    Bérlet- és jegyárak 23/24

    Bérletek előadásai 23/24

    Tájékoztató Kiss Bazsa és Lelkes Dalma bérleteseinknek

    Kapcsolódó sajtóanyagok

    Lapozza át online műsorfüzetünket!


    REPERTOÁR


    NAGYSZÍNHÁZ

    A helység kalapácsa

    vígopera | rendező: Zakariás Zalán  

    Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huzavona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. A Cooperával koprodukcióban készülő előadás hang és dallam által is megeleveníti ezt a fura, kifordított, komikus álomvilágot, melyben Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas, Magyarország Érdemes Művésze díjas operaénekest, színházunk korábbi Bánk bánját újra viszont láthatják a Nagyszínházban

    Tervezett bemutató: 2023. szeptember 15.


    Friedrich Schiller

    Ármány és szerelem

    romantikus dráma I rendező: Ivan Urivsky 

    Schiller nagyívű drámájához saját szerelmi élete szolgáltatott alapot. A színműben egy eszményinek ígérkező szerelem lesz semmivé a környezet előítéleteinek tüzében. A dráma mélyén húzódó szálak a társadalmi nyomás, a lelki kiszolgáltatottság és az egyén boldogságkeresésének keresztmetszetében találkoznak. A történet felütésében a nemesi származású Ferdinánd és a középosztálybeli Lujza közötti szerelem kibontakozását láthatjuk. Kettejük boldogsága azonban hamar hanyatlásnak indul a körülöttük kavargó ármánykodás és intrika hatására. Schiller története megérinti a szívet, miközben figyelmeztet: a lélek szabadsága mindennél fontosabb. Az előző évadból elhalasztott előadásunkat az ukrán színház fiatal üstököse, a 10. Színházi Olimpia díszelőadásának rendezője állítja színpadra.

    Tervezett bemutató: 2023. október 6.


    Győri Balett

    A skarlát betű

    balett I koreográfus: Velekei László 

    Az Új-Angliai Boston lakossága izgalmas napra ébred: a városi tömlöc kapuján a házasságtörő Hester Prynne lép ki újszülött csecsemőjét magához szorítva. Útja a főtéren álló pellengérhez vezet, ahol a gyalázkodó tömeg azt várja, hogy feltűzzék ruhájára a skarlátvörös A betűt. A szégyen jelét élete végig, egyedül viseli, hiszen társát a bűnben nem nevezi meg. Már csak azért sem, mert az a közösség nagy tiszteletben álló fiatal lelkésze: Arthur Dimmesdale…

    Tervezett bemutató: 2023. október 27.


    Csiky Gergely

    Buborékok

    vígjáték I rendező: Bakos-Kiss Gábor 

    Csiky Gergely drámájában különböző generációk, világnézetek, jellemek és szerelmek szövik hálójukat. Akkor az élet egy kicsit másabb volt, egy kicsit lassabb, egy kicsit őszintébb, egy kicsit könnyebb, vagy mégsem? Egy földbirtokos apa, aki családjának anyagiaskodó szeszélyeit igyekszik kielégíteni, fennhéjázó életük útvesztőjébe kerül. Miközben a család minden eszközzel igyekszik úri világuk látszatát fenntartani, a buborék lassan elpattan, és a valóság színre kerül, az anyagi csőd pedig elkerülhetetlennek látszik. Az előadással Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész és Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas színész kettőse tér vissza a színpadra.

    Tervezett bemutató: 2023. november 24.


    Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth

    Valahol Európában

    musical I rendező: Bozsik Yvette 

    A történetben egy maréknyi árva gyerek kószál a háborús front kellős közepén biztonságra, hajlékra és élelemre vágyva. Céljuk a túlélés, kilátásaik azonban nem túl biztatóak. Útjuk során nemcsak ellenséggel, de jóakarókkal is találkoznak, akik segítenek meglátni az emberséget a legembertelenebb időkben is. Hűség, barátság, bátorság csak néhány a megszerzett kincsek közül, amikre bukkannak kis hőseink, valahol Európában vándorolva. A Valahol Európában az azonos című film musical-adaptációja, ami színházunk egykori igazgatója, Korcsmáros György írói örökségét is őrzi.

    Tervezett bemutató: 2023. december 15.


    Szerb Antal

    Képtelen királyság

    zenés tévelygés Velencében I rendező: Zakariás Zalán 

    A szabadságvágy mindenkiben él, sőt, az ember létezésének alapvető feltétele. Az ember időtlen törekvése a boldogságkeresés, ami saját életünk irányításából fakad. Erre törekszik egy, a hivatására ráunt király, VII. Olivér is. De mit tegyen, ha semmi máshoz nem ért? Hát játszik… Eljátssza, hogy forradalom van, eljátssza, hogy el kell hagynia a trónt, megpróbálja eljátszani a zsiványt, de az nem megy. Azonban közbelép a sors, így ismét játszhat, ezúttal önmagát. Az előadás Szerb Antal regényét dolgozza fel, előtérbe helyezve Sanoval, a festő szemszögét, aki mindezt vászonra álmodja, és mindvégig segíti a királyt az útkeresésében

    Tervezett bemutató: 2024. március.


    Jeffrey Lane – David Yasbek

    A Riviéra vadorzói

    musical-komédia I rendező: Mészáros Tibor 

    A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.

    Tervezett bemutató: 2024. május.


    KISFALUDY TEREM

    Ray Cooney

    Pénz az égből

    bohózat I rendező: Kis Domonkos Márk 

    A miniszter félrelép kortárs brit drámaírója, Ray Cooney bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete hirtelen fordulatot vesz, amikor egy vonatutazás során tévedésből más táskáját megragadva hagyja el a pályaudvart. A felesége által gondosan felpakolt szendvicsek helyett vastag pénzkötegek párnázzák a táska belsejét.

    Tervezett bemutató: 2023. szeptember 9.


    PADLÁSSZÍNHÁZ

    Sławomir Mrozek

    Strip-tease (sztriptíz)

    kortárs dráma I rendező: Zakariás Zalán 

    Az abszurd színháza. A Strip-Tease, két egyszerű üzletemberről szól: Férfi A-ról és Férfi B-ről, akiket egy nap rajtaütésszerűen kergetnek be egy üres terembe, ahol időnként egy nagy, fenyegető kéz ruhadarabjaiktól fosztja meg a két eltévedt alakot, mígnem csupán a fehérnemű marad rajtuk. A két férfi megpróbáltatásainak forrása nem egyértelmű. A kéz mögött rejtőző láthatatlan arc utasításait követő két ember problémája nem a mindenkori hatalom jelenléte, sokkal inkább az önálló gondolatok hiánya, valamint a bennük kavargó kérdések visszafojtottsága. Az előadás a probléma plasztikus megtestesüléseként szólítja közös párbeszédre nézőit.


     VILL-KORR SULIBÉRLET ELŐADÁSAI  

    Kormos István

    A Pincérfrakk utcai cicák

    rendező: Szabó Sebestyén László

    Kormos István meséje a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Móra Ferenc Kiadó legendás időszakának egyik ékköve. Az eredeti kötetet Heinzelmann Emma grafikái díszítették, de e macskameséből készült népszerű diafilm is. A Pincérfrakk utcai cicák – a Hétrettenetesek – legádázabb ellenségei a Cincérfark utcai kutyák. Erről az ősi viszályról szól ez a szürreális hangvételű mese, amelyet vers- és dalbetétekkel kívánunk színre vinni, a fiatal és a régebb óta fiatal nézőknek. Kormos humora olyan, mint a dupla fenekű bőrönd: a gyermekek megtalálják benne az izgalmas nyelvi játékokat és a mesék ősi igazságait, a szülők pedig a kedves történet mögött rejlő derűs életbölcsességet.

    Tervezett bemutató: 2024. április


    Hedry Mária - Bereczki Ágota

    Virtuália

    rendező: Móczár Bence

    A Virtuália egy aktuális témán keresztül szólítja meg a fiatal generációt: az elektronikus eszközök mindennapi használata és ennek hatásai a gondolkodásra, valamint a fizikai egészségre. Az előadásban szereplő két főhős, Jancsi és Juliskaként éli újra a boszorka okozta megpróbáltatásokat, más térben és időben. Ebben a történetben a rájuk leselkedő legvalósabb veszély: a korlátlanul használt technológiai eszközök vonzása, melybe igen sokszor belefeledkezik az azt felhasználó személy. Vajon létezik olyan megoldás, mely középutat kínál a kütyük labirintusában bolyongóknak? Erre világít rá az előadás.

    Tervezett bemutató: 2024. március.


    Kszel-Ferenczi-Szücs

    Tűzön vizen át

    rendező: Kszel Attila

    Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen kihunytak, de a fényük örökké világít. E zenés színmű nekik állít emléket.

    Tervezett bemutató: 2023. október 21.


     

     

     

    2023. április 26.