Jön, jön az Amadeus Live!

 
 

Magyarországon egyedülálló módon csak Győrött hangzik fel az Amadeus Live. A filmzenei koncert érdekessége, hogy az alkotásban felhangzó Mozart műveket élőben szólaltatja meg a Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Nemzeti Színház énekkara.

Az idei győri Tavaszi Fesztivál egyik szuperprodukciója, Miloš Forman kultikus, 8 Oscar-díjas alkotását eredeti nyelven, magyar felirattal tekinthetik meg mindazok, akik ellátogatnak március 26-án az Egyetemi Csarnokba. A legendás filmet 1984-ben mutatták be, a forgatókönyvet Peter Shaffer saját, 1979-ben megjelent Wolfgang Amadeus Mozart életét bemutató színdarabja alapján írta. A címszerepet Tom Hulce, Antonio Salierit pedig F. Murray Abraham alakította, aki ezzel elnyerte az Amerikai Filmakadémia  által odaítélt, legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot. A parádés alkotás emellett még hét Oscar-díjat gyűjtött be 1985-ben, köztük Peter Shaffer is a film forgatókönyvéért.

Miloš Forman filmje nem elégszik meg annyival, hogy a két riválist, Salierit és Mozartot állítja szembe egymással, mozijában két egyéniség küzdelmét követhetjük végig. Forman Salierije cseppet sem kisszerű, csupán a tehetség félreismerhetetlen nagyvonalúsága hiányzik belőle, az a fajta művészi és emberi természetesség, ami Mozartot igazán naggyá tette. A zseni ugyanis a Teremtő kegyeltje volt.

Az Amadeus Live filmzenei koncertre egyedülálló feladatként tekint énekkarunk. Silló István zeneigazgató többször hangsúlyozta, hogy a győri az ország legjobb színházi kórusa, mely azon felül, hogy a zenés műfajok sokszínűségét bizonyítja estéről estére, prózai előadásokban is helytáll. Edzett társulatról van szó tehát, nem beszélve arról, hogy a mozarti életmű egy-egy szeletét eddig is sikeresen mutatta be, tavaly Verbániában olasz nyelven adta elő a Figaro házasságát nagy sikerrel. Idén, szintén a Coopera produkciójában a zeneszerző vígoperáját, a Szöktetés a szerájbólt énekli magyarul, a filmzenei koncerten is majd felhangzik belőle egy részlet angolul. A filmet követve, az említett műveken túl, felhangzik még a Don Giovanni című opera, a c-moll mise, illetve a Requiem egy-egy híres részlete.

Énekkarunk tehát gőzerővel próbál, Balogh Eszter karizgatónak nem is kellett kiadni a feladatot, mostanra már mindenki ismeri a film minden apró mozzanatát. “Ki kell szolgálni a filmet. A produkció minden résztvevőtől együttműködést követel meg, pontos, precíz munkát, alázatot és figyelmet. Fontos, hogy ne váljon ketté a mozi jelenetsor és az élőben megszólaló énekes, valamint a zenekari muzsika. Szerves, megbonthatatlan egésznek kell lennie. Munkánkat egy pontos kotta is segíti, bejegyzésekkel és instrukciókkal, hogy a kórusnak mikor kell például felállni, leülni vagy, hogy mikor, honnan jön a fény” – sorolja Eszter.

Az Amadeus Live című filmzenei koncert karmestere, a Londonban élő Jessica Cottis a világban már számos hasonló filmzenei koncertet dirigált. Miután Forman alkotását ebben a formában most vezényli először, szorgalmasan tanulmányozza a mozi finom részleteit. Pulpitusa az Egyetemi Csarnokban szemben helyezkedik el majd az óriás kivetítővel, munkáját még egy közelében lévő monitor is segíti, így szorosan követheti a filmes dialógokat, az énekes és zenei betéteket. A társulatok a vászon alatt foglalnak majd helyet. “Hideg fej, forró szív - folytatja a gondolatot már énekkari tagunk, Sashalmi Ágnes. - Mi nem látjuk a filmet, csak a kottába és a karmesteri pálcába tudunk “kapaszkodni”. Nincs más dolgunk, mint sok-sok gyakorlás után ezen mesterműveket a legszebb hangunkon megszólaltatni. Ez az este nekünk a színtiszta zenéről szól majd.”

“Nyugalommal várom a március 26-i estét - mondja mosolyogva Silló István zeneigazgatónk. - Koprodukciós partnerünk, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Fűke Géza meghívására az első sorban ülve, nagy-nagy élvezettel adom majd át magamat e kivételes összművészeti élménynek. A Győri Nemzeti Színház énekkara eddig is több alkalommal bizonyította már magas minőségű, szakmai munkáját. Biztos vagyok benne, hogy az Amadeus Live a győri kulturális élet idei évének egyik csúcspontja lesz.” Színházunk azonban nem áll meg itt, ugyanis az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója Peter Shaffer Amadeus című színjátéka lesz, melyet élő zenekari és énekkari kísérettel tűzünk műsorra áprilisban, Járai Máté és Csankó Zoltán főszereplésével, Méhes László rendezésében.

2020. március 02.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus