EKF nap szeptember 8-án

 
 
A tavalyi év sikerén felbuzdulva a város szeptember 8-án, szombaton ismét megrendezi az EKF napot. A Széchenyi térre meghirdetett programok a győri Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat jegyében telnek, az eseményt egy nagyszabású gála zárja.

Jelenleg a második fordulós pályázat készítése zajlik, és decemberben derül ki, hogy Győr, Debrecen vagy Veszprém nyeri el a kitüntető címet.

Közel 130 ember dolgozik együtt az EKF Gála sikeréért. A produkcióban a Győri Filharmonikus Zenekar adja a zenei kíséretet, előadásukban többek között Glinka, Bizet művei csendülnek fel, illetve ismert filmzenei részletek és Beatles dalok, Ravel Bolerójára pedig a Győri Balett eltáncolja Lukács András lenyűgöző koreográfiáját. A muzsikusokat Berkes Kálmán és Silló István, a színház zeneigazgatója vezényli.

Áramlás! a győri pályázat címe. Már a gálára való készülődés olyan energiákat szabadított fel a próbán, ami azt bizonyítja, minden résztvevő hisz az együttműködés gyümölcsöző sikerében. „Ritka esemény, hogy Győr három nagy kulturális intézménye együtt hozzon létre egy ilyen nagyszabású produkciót. Ez mindenképpen üzenetértékű” – fogalmazott Forgács Péter igazgató, aki a próbára stílszerűen Paul McCartney-s pólóban érkezett. A győri kulturális intézmények eddig is tevékenyen részt vettek a sikeres EKF pályázat előkészítésében. A Győri Nemzeti Színház művészei: Forgács Péter, Nagy Balázs, Másik Lehel és Cselepák Balázs kórusunkkal és zenekari tagjainkkal kiegészülve a nagy sikerű Beatles.hu című zenés ámokfutásból adnak elő hét számot. Az érdeklődők a szombat esti gála előtt a társulat számos tagjával személyesen is találkozhatnak a Széchenyi téren 18.00 és 19.30 között.  Az egész napos rendezvényen bemutatkoznak a helyi amatőr művészeti csoportok is, majd az ünneplésbe 17.00 órától a Vaskakas Bábszínház is bekapcsolódik, a Paradicsomleves betűtésztával bábkoncerttel. A rendezvény csúcspontjaként kihirdetik a „Nyaralj és nyerj!” kishajós fotópályázat eredményét, majd 20.30 órától kezdetét veszi a nagyszabású összművészeti gála.

2018. szeptember 07.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus