Roxy a színpadon

 
 

Hosszú évek óta a Győri Könyvszalon egyik kiemelt eseménye drámaíróversenyünk, mely tavaly a járvány miatt elmaradt, idén azonban újraformálódva, megváltozott játékszabállyal vártuk a műfaj szerelmeseit szombat este a Nagyszínházba. Gondoskodtunk a fejedelmi pompáról, maga I. Erzsébet köszöntötte a hódoló tömeget. A királynő fel is tette a kérdést, mi kell egy sikeres színdarabhoz? Nem más, mint egy kutya. A biztos receptúrára azonban nem volt szükség, a nyertes darabban, Olt Tamás írásában ugyanis nem jelenik meg Roxy, az eb a színpadon.

Dráma a Szalonban elnevezésű versenyünk megírandó témáját, illetve a három színészcsoportot a versenybe meghívott szerző-rendezők: Dér AndrásOlt Tamás és Zakariás Zalán  már a csütörtöki sajtótájékoztatón megismerhették, így a teljes felkészülésre a résztvevőnek több napjuk volt. A drámaíróverseny lényege nem változott, a Kisalföld megyei napilap címei közül kisorsolták a megírandó mű címét. Idén a hét lehetőség közül a sokat ígérő Roxy, a világjáró kutya cím került ki győztesen. Szeghalmi Balázs cikke arról szólt, hogy a menhelyi eb a sok viszontagság után végül szerető, jó gazdára talált, azóta együtt bejárták a fél világot. Lám, a valóság is tele lehet bámulatos és boldog fordulatokkal.

Az írók péntek délelőttre el is készültek a kész szövegkönyvekkel. Már irányításukkal megkezdődött  a koncentrált munka, a minitársulatok három különböző helyszínen dolgoztak, tanulták a szöveget. A szombat esti bemutató előtt a csapatok a műszaki stábbal csupán egyszer próbálhatták végig produkcióikat a nagyszínpadon.

“Túl az Óperencián  boldogok leszünk, túl az Óperencián csókra éhezünk” - Olt Tamás, a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetőjének írásában a régmúltat idézte meg. Kálmán Imre operett slágere fűzi egybe Anna és Gergő történetét, még akkor is, ha 1956 örökre szétválasztotta őket. A hitet szerelmük, a reményt pedig egy világjáró kutya, Roxy adta volna nekik, ám másképp rendeltetett. A szívbemarkoló történetet Bende Ildikó, Karácsony Gergely, Juhász Jázmin, Posonyi Takács László, Molnár Sarolta és Kurucz Dániel játszották.

Ezt követően színházunk művészeti vezetője, Zakariás Zalán mérettette meg magát a győri közönség előtt. Követte a Kisalföld cikk tartalmát, megjelenik benne az imádott világjáró tacskó,  Roxy  és elégedett gazdája is, aki 9 éve bizony nagy odaadással  szereti és gondozza a hűséges ebet, olyannyira, hogy ez már párkapcsolata rovására megy. Az évek óta tervezgetett utazás Nepálba is kezd a semmibe foszlani. A moralitásjáték  kapcsolatainkról, a szeretetről, a megértésről és az elfogadásról szólt. Az előadásban Molnár Zsoltot, Pörneczi Attilát, Mózes Anitát, Sóvári-Fehér Annát, Fejszés Attilát és Szalai Katalint láthattuk.

Az első szünetet követte Dér András filmrendező mai családtörténete. Betekintést engedett a jól ismert történetbe, abba a másfél évbe, mely  felerősítette mindannyiunkban a bezártságot és az egymásrautaltság kínzó érzését. Szabadság, szerelem … végül a négy fal között rekedteknek a szabadulást Roxy, a világjáró kutya hozta el.  A harmadik darabot Rupnik Károly, Bródy Norbert, Agócs Judit, Venyige Petra, Csapó Borbála és Fejszés Attila adták elő.

A sikeres bemutatókat követően a nézők szavaztak. Döntésük értelmében a legjobb előadás az első, azaz Olt Tamás írása lett. A szakmai zsűri elnöke, Gyöngyössy Katalin, Kossuth-díjas érdemes művész, a Győri Nemzeti Színház Örökös tagja átadta a grémium idei díjait. Új kategóriaként kitüntették a legígéretesebb tehetséget Juhász Jázmint, a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézetének színészhallgatóját. A verseny legjobb színésze Karácsony Gergely lett,  míg színésznője Mózes Anita. Polgármesteri különdíjban részesült Posonyi Takács László. A közönség szavazatával egybevágott a zsűri értékelése, Olt Tamás darabja került ki nyertesen.

7477110BQ4A5123-scaled.jpg

Gratulálunk a díjazottaknak!

Fotók: Nagy Gábor / Kisalföld

Teljes képgaléria: Kisalföld.hu / Könyvszalon Győrben - Roxy kutya és gazdája meghódította a szíveket 


2021. november 22.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus