Az előadóművész saját korának alkot, művészete csak jelen időben érvényes, igazán csak akkor hat. Az egyre fejlődő rögzítési technikák sem tudják maradéktalanul visszaadni az előadóművészi teljesítményt. Különösen igaz ez a színész munkájára. Estéről-estére újra formálja, újra szüli a megjelenítendő karaktert, a tegnapi siker mára érvénytelen még akkor is ha hangját, játékát rögzítik. Művészete a pillanaté. Több évtizedes színészi pályák persze árulkodnak az előadó művészi minőségéről, de a hatás csak másodlagos eszközökön keresztül, szubjektív vélemények alapján vizsgálható. Az eljátszott szerepek sora, sárguló színlapok, statisztikák, kimutatások, a kritikai észrevételek apránként rajzolják és árnyalják a képet, egy-egy jól sikerült fotó árulkodik a felfogásról, a megvalósítás külsődleges mikéntjéről.

Frekventált helyszíneken működő művész játéka több emberhez jut el, munkája többek érdeklődésére tart igényt. Pályáján kívül magánélete is fókuszba kerül, nevét utcák és terek viselik majd, alakját festmények és szobrok örökítik meg. A „vidéki” színész szűkebb körben mozog, művészete ennek a környezetnek a színházba járó embereit érinti, hatása működési területének közönségében hat, alakításai az itt élők tudatába, emlékeibe épülnek be.

Dr. Perédy László nem lett országos hírű színművész. Pályája majdnem teljes egészét – ötven évet – a győri színház tagjaként töltötte el. A város megbecsült és – az idősebb korosztályok esetében mindenképp – közismert alakja. Ma, közel kilencven évesen is, ha csak teheti sétákat tesz, ilyenkor ismerősök sokasága köszönti nagy szeretettel. Szálfaegyenes, szikár alakja még az őt nem ismerőkből is tiszteletet vált ki. Találkozásaink alkalmával utánozhatatlan eleganciával kéri, és fogyasztja el kávéját, szelíden, bölcsen és mosolyogva beszél életéről, szerepeiről. Az aktív színészettől nyolcvan évesen, tíz éve vonult vissza.

Június 24-én ünnepli 90. születésnapját. Tiszteletre méltó „szép” kor és tiszteletet parancsoló művészi pálya. Középosztálybeli polgári családból származik, szülei pedagógusok de felmenői között anyai ágon a huszárkapitányból színésszé lett Kisudvarnoki Marczell Géza utóda és rokonságban áll Medgyaszay Vilmával, apai ágon pedig a híres pap-költő Czuczor Gergely, illetve az ő húgának leszármazottja. Művészi ambícióit édesapja csak úgy engedi, ha „normális” foglalkozást is tanul, így a Zeneakadémia  magánének szakát és a jogi egyetemet párhuzamosan végzi. Színészi tehetségére nem kisebb személyiség figyel fel, mint Németh Antal a Nemzeti Színház akkori igazgatója.

Németh valamiféle „ösztöndíj nélküli ösztöndíjas” státuszt ajánl neki, írásos engedéllyel lehetővé teszi, hogy bejárhasson a színház próbáira. Tét nélkül azt a feladatot adják neki, hogy tanuljon meg egy szerepet, a többit meg majd meglátják.

Ettől kezdve testközelből figyelheti a szakma nagyágyúit munka közben, lesheti el az elleshetőt. Bajor Gizi, Tőkés Anna, Vaszary Piroska, Csortos Gyula, Tímár József, Rajnai Gábor, Pethes Sándor, Mátrai Erzsi sorolja ma is a neveket, persze nem kihagyva a nagy kedvencet: Uray Tivadart sem. Harmonikus, artisztikus mozgásával, a kissé modoros, de gyönyörű beszédével és egész megjelenésével követendő példává vált számára.

Aztán a politika, meg a háború közbeszól. Egyetemi tanulmányai a Don-kanyartól megmentik, de a SAS behívót nem kerülheti el. Alig fél évnyi katonáskodás után, szinte a háború utolsó napján, 1945. március 31-én orosz hadifogságba esik és csak 1948 karácsonyára kerül haza. A fogságban tábori színházat vezet és játszik. Itthon előbb a Debreceni Csokonai Színháznál sikerül elhelyezkednie, majd két évadot tölt el a mai Vígszínház elődjénél, a Néphadsereg Színházánál. Győrben a Jókai regényből adaptált Kőszívű ember fiai előadásban debütál, 1952-ben.

Alig néhány év alatt a társulat vezető művészei közé emelkedik. Lucifert játssza és Jagot, klasszikus és kortárs darabok nagy karaktereit alakítja. Katonatisztek, arisztokraták, uralkodók, értelmiségi figurák sokaságát kelti életre, zenés játékokban tündököl. 1967-ben Higgins professzort formálja meg a My Fair Lady-ben. A vidéki színészi létezés sokkal tágabb teret biztosít tagjainak a különböző műfajok közötti átjárásra mint egy fővárosi, specializált műsorrendű színház művészeinek. Könnyed és fajsúlyos darabokban, operettekben, zenés vígjátékokban, kortárs és klasszikus drámákban egyformán helyt kell tudni állni.

Meglehetősen széles színészi palettával rendelkezett. Megbízható, jól terhelhető és sokféleképpen használható művész hírében állt. Kilenc rendezés is fűződik a nevéhez. Harminc éven keresztül vezette a város nagy hírű Irodalmi Színpadát, ahol fiatalok sokaságával szerettette meg az irodalmat és a színházat.

Perédy László fél évszázadot átívelő színészi pályafutása impozáns és tekintélyt parancsoló. Eljátszott szerepeinek sora tiszteletet ébreszt. Ez a tisztelet nem a több mint 200 színpadi alakítás számának szól, hanem az alakítások mögül felsejlő embernek, művésznek. A munkához való hozzáállása, alázata és munkabírása példa értékű. Példa volt akkor, amikor a világ és a magyar drámairodalom főhőseit keltette életre és akkor is amikor kisebb feladatokat bíztak rá. Szeretett játszani, találkozásainkkor ma is játszik, feleleveníti példaképének Uray Tivadarnak a hanghordozását, Ady sorokat szaval, „Lucifert” idéz. Hatvanhét évesen agyvérzést kapott, hetekbe került, de talpra állt. Más ilyenkor feladja, őt visszavárta a színpad. Szinte újra tanult járni, beszélni, meg kellett küzdenie félelmeivel, de sikerült. „Még egy kicsit játszani.” - nyilatkozta 1998-ban. Nyolcvanévesen még színpadon volt.

 A színész csak azt tudja eljátszani, amit ráosztanak. A bizalmat nagy formátumú alakításokkal hálálta meg, a hullámvölgyeket büszke tartással és nem szűnő hivatástudattal vészelte át. Hiányzik belőle a pályatársak felé való féltékenység. Lehetett volna országosan ismert művész, de hűséges maradt Győrhöz, a győri közönséghez. Keres Emil hívta az egykori Tháliába, Ruttkai Ottó a Madách színházba. A színpadon oly sok nagy intrikust eljátszó színész azonban civil életében messzire kerülte az intrikus konfliktusokat. A főváros nem vonzotta igazán, megtalálta a helyét Győrben. Jó kollégák és jó szerepek vették körül, Inkább volt ott „A” Perédy, mint Budapesten egy a sok közül. Jegyzett szakmai díjat sohasem kapott, ha felterjesztették mindig akadt más, aki elé került a sorban és ő félre állt – mindig is gyűlölte a tülekedést, a könyöklést. Játszott és közben az érdeklődő fiatalokat nagy türelemmel oktatgatta az irodalom, a színház szeretetére. Kifogástalan úriember, régi vágású színész. A szakmai fortélyok alapjait igazi óriásoktól leste el, a tudást aztán ő is tovább adta az utána következő nemzedékeknek.

 

Drága Laci bácsi, az Isten éltessen!

Jáger András