Megjelent a Magyar Teátrum januári száma

 
 

 A szolnoki Szigligeti Színház minden eddiginél látványosabb Szilveszteri Gálával gyönyörködtette a világ magyarságát az óév utolsó éjjelén. – 1-16. oldal.

A negyven éves Apostol együttesről, és a dalaik felhasználásával íródott Nem tudok élni nélküled! című soproni színházi előadásról a 16. oldalon olvashatnak.

 Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere Fekete Pétert, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját bízta meg azzal, hogy a városi fenntartásba kerülő volt megyei fenntartású előadó-művészeti szervezetek – köztük színházak – átadás-átvételét a minisztérium képviseletében felügyelje. Az ügyek jelenlegi állásáról a 2. oldalon tájékozódhatnak.

 Ugyancsak a 2. oldalon olvashatna arról is, hogy kulcsátadó ünnepség keretében adta át Veszprém Megye Közgyűlése a Petőfi Színház fenntartói jogát Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának.

Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója adta át a várszínház által alapított Őze Lajos-díjat Oberfrank Pál színművésznek Veszprémben, a Latinovits–Bujtor Játékszínben.

 A szolnoki Szigligeti Színház ifjú művészei, Molnár Nikolett és Dósa Mátyás, Kecskeméten, a Vándorfesztiválon érdemelték ki a zsűritől „A legígéretesebb fiatal színész” kitüntető címet. A művészekről szintén a 2. oldalon olvashatnak.

 A debreceni Csokonai Színház január 6-án mutatta be Nyikolaj Osztrovszkij egyik legismertebb szatíráját Karrier, avagy a lónak négy lába van, mégis… címmel. A lap 7. oldalán interjú olvashatnak Andrzej Bubień-nyel, az előadás lengyel származású rendezőjével.

Csörte címmel kortárs szerző: Brestyánszki Boros Rozália drámájának ősbemutatóját tartotta a Békéscsabai Jókai Színház az Ibsen Stúdiószínházban. – 8. oldal.

Thomas Middleton és William Rowley Átváltozások című darabját még, decemberben mutatták be a kecskeméti Katona József Színházban. Ferencz Bálinttal, az előadás egyik szereplőjével a főpróbahéten beszélgetett a lap munkatársa. – 9. oldal.

Szintén a lap 9. oldalán, a Kritika rovatban a Thálai Színház Egérfogócímű előadásáról olvashatnak.

 A 10. oldalon, a Színészmúzeum rovatban a közelmúltban elhunyt Garas Dezsőre, a Nemzet Színészére, valamint Gyurkovics Tibor Kossuth- és József Attila-díjas íróra a Veszprémi Petőfi Színház egykori dramaturgjára emlékezik a lap.

 Ugyancsak a 10. oldalon olvashatnak arról, hogy Papp János, a népszerű színművész különleges utazásairól mesél Veszprémben. Útinapló sorozatának első része az El Caminóról szól.

 Dosztojevszkij Karamazov testvérek című művét a kecskeméti Katona József Színházban Béres Attila állítja színpadra. A premier január 27-én lesz a Ruszt József Stúdió Színházban. – 11. oldal.

 Veszprém megye 12 oktatási intézményéből összesen 150 középiskolás diák csatlakozott az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezéshez, ennek keretében a Biblia történeteit mutatják be a Veszprémi Petőfi Színházban 2012. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. – 11. oldal.

 Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámáját a Turay Ida Színház először 2004-ben tűzte műsorára Koltai János rendezésében. Most Csiszár Imre állította a színpadra a József Attila Színházban más szereposztásban. Tóth Judit azonban másodszor is ugyanazt a szerepet játszza. – 13. oldal.

 Ugyancsak a 14. oldalon olvashatnak arról, hogy a Madách Színházban a Páratlan páros jubileumi előadásán emlékezett meg arról, hogy 30 éve kezdte a pályáját Tóth Enikő és Cseke Péter.

 Szintén a 14. oldalon nyilatkozik Méhes László, arról, hogy próbálják a Marica grófnő című nagyoperettet a Veszprémi Petőfi Színházban.

 Kiss József művészeti vezető Hol a pénz? című darabjának bemutatójával nyitja a 2012-es évet, a szolnoki Szigligeti Színház, Molnár László rendezésében. – 15. oldal.

 A Veszprémi Petőfi Színház művészeiből álló Szent Genéziusz Kultúrkommandó mutatja be Dorde Lebovic: Az ezredik éjszaka című modern tündérmeséjét és a Csapda című művét január 17-én este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben. – 15. oldal.

Friss hírek a Magyar Teátrum internetes oldalán: www.magyarteatrum.hu

 

 

 

 

magyar teatrum 2012_01
2012. január 17.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Bemutattuk a Balettláb című előadást

    Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.

    Győr Plusz Média felvétele

    Kapcsolódó sajtóanyag:

    Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra 

    Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban

    Galéria:

    Fotók: Komlósi Ádám

    2024. november 30.
    • Bevezető kép
    Megvan a könyvszalon dátuma!
    A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…
    2024. szeptember 03.