TAPS-díj

 
 

A Kisalföld napilap ötletéhez a Győri Nemzeti Színház, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Vaskakas Bábszínház is örömmel csatlakozott. A jelölteket az intézmények szakmai kurátorai választották ki a Kisalföld munkatársaival. Az előkészítő munka során természetes volt, hogy előadásokra is lehet majd szavazni, hiszen mindegyik intézménynek nagyon fontos, melyik előadás tetszett a legjobban a nézőknek az elmúlt évadban.
Az ünnepélyes eredményhirdetés 2012. május 24-én 16 órakor a színház Csillár szintjén lesz.

A jelöltekre szavazni a Kisalföld napilap hasábjain rendszeres időközökben megjelent szavazólap kitöltésével lehet, illetve on-line, ide kattintva:

TAPS-díj szavazás

A Győri Nemzeti Színház jelöltjei:

Legjobb színész:
Járai Máté
Nagy Balázs
Posonyi Takács László
Ungvári István

Legjobb színésznő:
Agócs Judit
Lázin Beatrix
Mihályi Orsolya
Szina Kinga

Legjobb rendező:
Görög László
Forgács Péter
Funtek Frigyes
Molnár László

Legjobb prózai darab:
Portugál
Equus
Hajmeresztő
Györgyike drága gyermek
Tóték
Al Addin
Pletyka
A Gézagyerek

Legjobb zenés darab:
Csárdáskirálynő
A Vörös Pimpernel
Carmen
Aranycsapat

 


 

alt
 
2012. május 07.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Bemutattuk a Balettláb című előadást

    Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.

    Győr Plusz Média felvétele

    Kapcsolódó sajtóanyag:

    Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra 

    Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban

    Galéria:

    Fotók: Komlósi Ádám

    2024. november 30.
    • Bevezető kép
    Megvan a könyvszalon dátuma!
    A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…
    2024. szeptember 03.