Portugál újratöltve
Török András is belépett a Portugál szereplőgárdájába. A Kocsmáros szerepében debütált május 9-én, Szabó Sipos Barnabás helyett, aki más elfoglaltsága miatt nem tudta ezt az előadást vállalni. A jövőben felváltva játsszák majd Masni édesapjának, Lajos bának szerepét.
Amikor 2007 októberében Forgács Péter rendezésében bemutattuk a Portugál című tragikomédiát, sejthető volt, hogy komoly közönségsiker születik. Azt azonban talán senki se remélte, hogy 5 év elteltével, még mindig nagy erőkkel követeli a közönség a darab színen tartását. Tavaly március 21-én a 100. előadást ünnepeltük, ekkor hozzávetőlegesen 13.000 ember látta ezt a kiváló kortárs magyar drámát. Most a 121. előadásnál járunk, Török András belépésének estéjén már több mint 15.000-en látták Egressy darabját. Reméljük a Portugál a jövőben is hasonlóan szárnyal majd, a szereplőknek további sok sikert kívánunk! Török Andrásnak szeretettel gratulálunk a sikeres estéhez!
Török András a Kocsmáros szerepében