Járai Máté Jászai Mari-díjas

 
 

 

Március 15. alkalmából Járai Máté Jászai-díjat vehetett át pénteken a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

A Jászai Mari-díj állami kitüntetés, amit 1953-ban alapított a magyar kormány színművészeti díjként. Névadója Jászai Mari, a drámai színjátszás nagy művésze volt.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket, művészeti és szakmai díjakat adott át 2014. március 14-én a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
A miniszter ünnepi beszédében elmondta, 1848-49 öröksége azt üzeni számunkra, hogy vagyunk valakik és ezt meg is akarjuk mutatni a világnak. De fontos, hogy ezt ne csak másoknak akarjuk bebizonyítani, hanem magunkat is inspiráljuk. A szabadság és a magyar szabadság ugyanis inspiráló.

„Szabadság és kultúra édestestvérek, akkor alkotunk nagyot és jelentőset, ha nem kötnek béklyóba külső kényszerek.” – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

Az elismerések odaítélésének rendszere a szakmai szervezetekkel való együttműködés egyik legfontosabb területe. A díjakra javaslatot tevő bizottságok tagjait a miniszter a szervezetek jelölései alapján kérte fel. A döntésekénél Balog Zoltán minden alkalommal a bizottságok javaslatai alapján hozta meg a döntését.

A nemzeti ünnep alkalmából idén a kulturális középdíjak mellett a Kiváló Művész, Érdemes Művész, valamint Babérkoszorú-díjakat, ezen kívül a Bay Béla-, a Csik Ferenc-, a Batthyány-Strattmann László-, a Semmelweis-, valamint a Elige Vitam-díjakat is átadta a tárcavezető. A Táncsics Mihály-díjat idén felterjesztés hiányában nem osztották ki.
Jászai Mari-díjat adott át kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenység elismerésére

Járai Máté, színművész részére,

Nagy Viktor, rendező részére,

Rátkai Erzsébet, jelmeztervező részére,

Tompos Kátya, színművész részére,

Blaskó Balázs, igazgató, színművész részére,

Ruttkay Laura, színművész részére,

Barabás Botond, színművész részére.

 

Forrás: www.kormany.hu


Járai Máténak valamint az összes díjazottnak a Győri Nemzeti Színház társulata büszkén és szeretettel gratulál!

alt

Járai Máté a Jászai-díjjal

alt

Járai Máté A kripliben, Billy szerepében

2014. március 14.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus