Évadzáró 2014.

 
 

 

A Győri Nemzeti Színház társulata évadzáró társulati ülésen búcsúztatta a 2013/2014-es évadot. A díszasztalnál Rózsavölgyi László- Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke, Gasztonyi László- Kisfaludy alapítvány elnöke, Miklósy Lajos- Kisfaludy alapítvány alapítója, Prácser Attila- Kisfaludy alapítvány kuratóriumi tagja és Vagyon István zeneigazgató foglaltak helyet. A ünnepi ülést Forgács Péter, igazgató vezette.

Az igazgató összefogalata az elmúlt évad sikereit, elmondta, hogy a jegy és bérletealdás tovább emelkedett színházunkban, és bár az Örök Egyetemi bérlet megszűnik, új 7-13 éveseknek szóló Vill-Korr Sulibérletet hozott létre a színház. Elhangzott, hogy idei évadban még van egy előadásunk, melyre szeretettel várjuk a táncszerető nézőket június 17-én. A Színházi tánckarok találkozóján 6 teátrum művészei mutatkoznak be Győrben.

Forgács Péter köszöntötte Bende Ildikót, aki 40 éve és Rupnik Károlyt, aki 35 éve erősíti társulatunkat.

Búcsúztattuk a nyugdíjas kollégákat:
Nagy Ferencné- Ancsa (analitikus könyvelő)
Radócz Terézia (öltöztető)
Erdész János (zenekari tag)
Fazekas Istvánné-Zsuzsi (mosónő)
Taletovics Márton (zenekari tag)
Laczó István (zenekari tag)

Az Örökös Tagok társulata két kollégával bővült idén:
Koblinger Éva- férfi szabó
Nagy Aladár- karbantartó asztalos


A társulati ülés záró akkordjaként Gasztonyi László, a Kisfaludy alaptvány elnöke átadta a Kisfaludy-díjakat:

Kisfaludy Művészeti díjat kapott:
Mózes Anita színésznő
Pingiczer Csaba színész

Kisfaludy Alapítvány Támogatói díjban részesült:
Horváth Márta rendezőasszisztens
Tas Ildikó által alapított „Hang és Lélek” Vándorserleg ebben az évadban a Rigoletto alkotói gárdájához vándorolt.

Minden ünnepeltnek szeretettel gratulál a Győri Nemzeti Színház társulata!

alt
Horváth  Márta, Pingiczer Csaba, Mózes Anita




2014. június 06.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus