Hírek

A kripli november 13-i előadása elmaradt

Betegség miatt elmaradt november 13-án szerdán este 19.00 órára Lelkes "C" bérletben meghirdetett A kripli című előadásunk a Kisfaludy teremben. Bérletes nézőinknek egy később meghirdetett időpontban pótoljuk az előadást. A pótlást havi műsorunkban tesszük majd közzé,...

Révész Antal grafikai kiállítása a színház Csillárszintjén

Révész Antal grafikusművész a világörökség magyar helyszíneit bemutató kiállítása nyílik a Győri Nemzeti Színház Csillárszintjén 2013. november 19-én 16.00 órakor.

GyőrBe-Ugró után Improvízió Győr

Az improvizáció egyidős a színjátékkal, sőt régebbi is, hiszen az írott dráma két és fél ezer éves, az első közönség előtt zajló rögtönzés pedig valószínűleg egy sámán tánca volt az emberiség hajnalán. Jelmeze ugyan lehetett, de hogy szövegkönyve nem volt, az tuti.

Szenzációs sakk-csaták Portisch Lajossal

Portisch Lajos jött, dalolt, győzött. Sakk-Matt napot tartottunk november 7-én délután a színház Előcsarnokában, nagy sikerrel, rengeteg résztvevővel. A Sakk című musical illetve a sakk játék és sakkoktató-képzés népszerűsítéséért a színház összefogott az egyetem...

Hattyúk tava - Kijev City Balett

A Világhírű Kijev City Balett vendégeskedik a Győri Nemzeti Színházban december 17-én a Hattyúk tava című produkcióval, a balett történelem legnagyobb klasszikusát 19.00 órai kezdettel láthatják.

Sakk Showcase az Árkádban

November 5-én délután érdemes az Árkád központi szökőkútrendszere környékén sétálgatni mert előzetesként részleteket mutatunk be a Sakk című musicalből. Aki 15.30 táján arra sétál, találkozhat a szereplőkkel és arról is többet megtudhat, mi minden történik majd a...

35 év

November 4-én a Győri Nemzeti Színház fennállásának 35. évfordulóját ünnepli. 1975-ben a város vezetése fontos döntést hozott azzal, hogy felépíti a régóta dédelgetett álmot, egy új színházat. 1978-ban elkészült a mai színház, mely méreteivel közép-európai...

Bede-Fazekas Csaba Életműdíjat kapott

  Bede-Fazekas Csaba a Győri Nemzeti Színház művésze Életműdíjat vehetett át a magyar operett napja alkalmából rendezett gálán október 24-én a Budapesti Operettszínházban.

Sakk-Matt nap

Sakk a kulisszák mögött Portisch Lajossal, a Nemzet Sportolójával 2013. november 7-én délután fél háromtól izgalmas programra várjuk az érdeklődőket a Győri Nemzeti Színház Csillárszintjére. Olvasson bővebben a nap részletes programjáról!

MŰSORVÁLTOZÁS a Gáti és a Paál István bérletben

Értesítjük kedves Nézőinket, hogy a Győri Balett Szentivánéji álom című Gáti bérletes (okt. 29. 17.00) és Paál István bérletes (okt. 30. 10.45) előadásait technikai okokból későbbi időpontban láthatják.