Határok nélküli színház
Ismét útra kelt és meg sem állt Zentáig Az erősebb című produkció, melyben Szina Kinga, Mózes Anita kettős alakít maradandót és rendre szórakoztatja a Padlásszínház közönségét.
Nem ez az első alkalom, hogy Zakariás Zalán rendezése átlépi az országhatárt, legutóbb Székelyudvarhelyen mutatták be az előadást. A zentai meghívást a Magyar Teátrumi Társaság és a Híd Alapítvány által közösen szervezett négynapos színházi rendezvénysorozatnak a TeátrumHíd Fesztiválnak köszönhettük, amely a miénk mellett számos kiváló előadással várta az arra érdeklődőket.
Az út hosszúnak ígérkezett, azonban a sikerhez ismét elvezetett. Társulatunk tagjai meleg vendégszeretetben részesültek először a szervezők, majd a közönség által egyaránt.
A tájelőadás pillanatairól Jakab Anita készített remek képeket.
Galéria:
Olvassa el ezt is!
-
Lapozza át online műsorfüzetünket!
Ahogy már megszokhatták, idén is lehetőséget biztosítunk Önöknek, hogy akár kézhezvétel előtt online átlapozhassák a következő évados műsorfüzetünket.2024. május 08.
-
HOBO - Vadászat 40
A vadászat című, mára már ikonikus album 1984-ben jelent meg, idén ünnepli 40. évfordulóját. Hobo és nagyszerű zenekara a rangos jubileumhoz méltó koncerttel most a Győri Nemzeti Színházban is fellép.…2024. május 03.