Színházunk június 13-i társulati évadzáróján örökös tagságot igazoló diplomát vehetett át Cserhalmi Imre, aki 1975-től volt a régi Kisfaludy Színház – épülete ma a Vaskakas Színház otthona -, majd 1978-tól az újonnan átadott, ma Győri Nemzeti Színház néven működő létesítmény igazgatója. A 91 esztendős egykori igazgató nem titkolt örömmel fogadta az elismerést.
Fotó: Mekli Zoltán
Mit jelent Önnek ez a tagság, 45 év után?
A dolog érdekessége, hogy tavaly, a kilencvenedik születésnapom után a Győri Szalon című internetes kulturális magazin készített velem egy hosszabb életmű riportot, amelynek végén azt nyilatkoztam, hogy lélekben én már a színház örökös tagjának érzem magamat. És tessék, mindez valósággá vált, talán mondanom sem kell, hogy mennyire megtisztelő számomra. Az ilyenkor szokásos köszönő beszédemet pedig a színpadnak ugyanazon pontjáról mondtam el, ahonnan negyvenöt évvel korábban a búcsúbeszédemet.
Mire emlékszik legszívesebben az új színház kezdeti korszakából?
Arra, amit megtanultam öt év alatt, azaz, ha valaminek van esélye, lehet eredménye, olyan, ami túléli az embert, akkor azt meg kell csinálni. Nekem három ilyen jutott. Az egyik a Győri balett létrehozása, a másik Harag György megszerzése vendég rendezőnek, a harmadik pedig az önálló győri opera megteremtése. Ezek megvalósításához bátor kockázat vállalásra volt szükség, és erős hitre az időnként szívós küzdelmekben.
Mit tud a mai Győri Nemzeti Színházról?
Örömmel tapasztalom, hogy Bakos-Kiss Gábor vezetésével a színház ismét egy felívelő korszakába lépett. Rendkívüli sokoldalúság jellemzi, rokonszenves és tudatos a közönség építés. Kíváncsian várom a Rudolf musical bemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. És itt voltam a huszadik Táncfesztivál nyitó napján, láthattam a balett új bemutatóját, A halál és a lányka címűt. Ezt a produkciót egy nagyon érdekes kísérletnek tartom, melyet körültekintően tovább fejlesztve a Győri Balett stílusa és repertoárja izgalmasan bővülhet tovább.