Színházunk tavalyi évadjának egyik nagy sikerű darabja volt Bakos-Kiss Gábor rendezésében Aldo Nicolai műve, a Hárman a padon. Az időskori elmagányosodás, a kiüresedést felváltó életszeretet, a megértés érzelmes története méltán aratott tetszést nézőink körében. Mondani sem kell, a három szereplőnek, három kiváló, tapasztalt művészünknek is rendkívüli élményt jelentettek az előadások. Erről is szó esik beszélgetésünkben, melynek alapját három kérdés képezte:
Mivel töltik jól megérdemelt nyári pihenő idejüket?
Milyen feladatok várják a szeptemberben kezdődő új évadban?
Hogyan élte meg a Hárman a padon fogadtatását, mit vár a folytatástól?
Fotó: Tóth Attila
Maszlay István (Luigi Lapaglia):
Némi medikális segítséggel új fogakat növesztek, hogy jó nagyot beleharaphassak a nyárba, hogy jót lakmározhassak a Nap gyümölcseiből. Ezáltal szeptemberben elég biológiai vitamin felhalmozásával kezdhetem el a jövő évad munkáit.
A Kisfaludy terem első bemutatójára egy igazán nekem való szerepet szánt Móczár Bence, színházunk ifjú, különleges tehetséggel megáldott reménysége. Ez a darab a Mona, amely két éve megnyerte a Könyvszalon drámapályázati versenyét, ennek kibővített változatát fogja egész estét betöltő előadáson élvezni a győri közönség szeptember végén. Ezen kívül négy régebbi szerepemet is tovább viszem, valamint játszom később Kszel Attila Lear persziflázsában.
Ajándékként fogtam fel a Hárman a padonban játékot, amelynek számomra különlegessége, hogy fél évszázaddal ezelőtt, mint a Vígszínház ifjú színésze csodálhattam Bulla Elma, Páger Antal és Bilicsi Tivadar előadásában. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valamikor majd Páger Antal szerepét öröklöm meg, és szinte ugyanolyan sikerrel játszhatom, mint a híres klasszikus hármas. Eddig mintegy félszázszor játszottuk, remélem, hogy megéljük a századikat, sőt, talán a százötvenediket is.
Rupnik Károly (Bocca Libero):
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is részben munkával, kevésbé pihenéssel töltöm a nyarat. Mivel családi házban lakunk, és év közben kevés lehetőség jut a munkákra, most kell pótolnom: javítok, cserélek, festek, felújítok, átalakítok. Másrészt nyugdíjas vagyok, és némi kiegészítés végett dolgoznom is szükséges, így ha lehetőségem adódik, vállalok fellépéseket. Az idén például a Fertőrákosi Barlangszínházban ifj. Johann Strauss három felvonásos, német nyelven műsorra tűzött Cigánybárójában kaptam feladatot. Egyébként számomra a pihenés és a kikapcsolódás örömét az olvasás jelenti, ha adódik rá egy kis idő, már veszek is le kötetet a polcról.
A 2023-as Kortárs Drámajátékon négy díjat is nyert a Mona, a Kisfaludy teremben szeptemberben közönség elé kerülő egyfelvonásos, Mona, avagy az utolsó kiskocsma Győrasszonyfán című bővített darabban Maszlay Pista mellett én is színpadra léphetek. Ez az ősz egyik legfontosabb feladata, mellette játszom a műsoron maradó, A hülyéje című komédiásban. Újra vállaltam vendégszereplést Veszprémben, januárban próbálok, februárban pedig bemutató Shakespeare művében, A velencei kalmárban.
A Hárman a padon sokat jelentett lelkileg, hiszen ugyanabban a korosztályban élek, mint azok, akikről a darab szól. Akár velem is történhetne, bár szerencsére az én családi életem rendezett, de átérzem ezeknek a figuráknak a sorsát. Még mostanában is állítanak meg emberek az utcán, megköszönve az előadást, és ez azért öröm, mert a közönségnek játszunk, nekik tudunk nyújtani emlékezetes élményt. Remélem, ez majd folytatódik az újabb előadásokon is, mert tapasztalom, hogy van rá igény, fogékonyak rá a nézők.
Bende Ildikó (Ambra)
Az uram, Takács László távozása után ez volt az első nyár, hogy elmentem valahová, mégpedig a kétéves kiskutyámmal öt napra Balatonalmádiba. A legjobb az volt az egészben, hogy láttam benne a felfedezés örömét, úgy örült az ismeretlennek, mint egy kisgyerek. Lecövekelt a nagy víz láttán, megugatta a hattyút, félt is tőle – nekem mindez egy boldogság volt, három év feszültsége ment ki belőlem.
A hazajövetel után rögtön nekiláttam tanulni a szerepemet a Veszedelmes viszonyokra, mert augusztus 29-én lesz a rendelkező próbája. Elolvastam a regényt is Örkény István fordításában, ez rám hatott a felfedezés örömével és meg is nyugtatott: az olvasópróba alatt ugyanis rabul ejtett a történet, de kicsúszott a számon, hogy ez kemény lesz. Mindezt oldotta Bakos-Kiss Gábor bevezetése, a vendégszereplők bemutatása, és a bemutató iránti izgalmamat az is tetézi, hogy fiatalokkal fogok együtt dolgozni, ami egy kicsit mindig doppingolja az embert. Van benne egy mondatom, amely így szól: „Megdobogtatja öreg szívemet” – ez akár a jelszavam is lehet. A másik szerepem utána Molnár Ferenc Üvegcipőjében lesz, ugyanazt játszom, mint régen, de bízom, hogy új impulzusokkal. Átmenő darabom A padlás, valamint gyerekelőadások, közöttük lesz egy új is. És ez azért öröm, mert szeretem az ifjúsági közönség ösztönös reagálását, kibújik belőlük az általunk okozott érzelmi világ.
Nem akarok elbúcsúzni a Hárman a padontól, mert életem meghatározó előadása, a próbafolyamat talán még meghatározóbb volt, mint az előadások. Igazgató rendezőnk ugyanis végig úgy kezelt bennünket, mintha mi is az ő korosztályához tartoznánk, és ez rám ösztönzően hatott. Láttuk az előadások végén, hogy az idősebb korosztályok képviselői közül többen is könnyeznek, talán ez az a feloldozás, amely szerint az életben voltak és lesznek is még szép dolgok. Van egy visszatérő álmom, amelyben egy fiatalember a darab megnézése után a látottakon felpezsdülve elkezdi szervezni a fiatalokat az előadás megtekintésére, nézzék már meg, mit nem tud a korosztályuk a nagyszüleikről. Vajon beteljesül-e ez az álom?
Mohay Gábor
