Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy 2026. március 27-én, pénteken Győr belvárosában ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek életbe egy rendezvény biztosítása miatt. Az érintett időszakokban több belvárosi útszakasz és térszakasz lezárására kell számítani, ezért kérjük, hogy aki ezen a napon előadásra érkezik, a megszokottnál korábban induljon el, és lehetőség szerint előre tájékozódjon az aktuális forgalmi helyzetről.
A lezárások 09:00 és 22:00 óra között érintik többek között a Teleki László utcát, a Rákóczi Ferenc utca és a Liszt Ferenc utca Széchenyi tér felőli szakaszát, a Széchenyi teret, a Fazekas közt, a Czuczor Gergely utcát és a Jedlik Ányos utcát. Emellett 16:00 és 19:00 között lezárás lesz az Apáca utcában, míg 16:00 és 20:00 között a Bécsi kapu tér, valamint a Király utca, a Kazinczy utca és a Szabadsajtó utca egyes szakaszai is érintettek lesznek.
A rendőrség tájékoztatása szerint a lezárt útszakaszokra csak a hatósági és a rendezvényhez kapcsolódó járművek hajthatnak be. Egyes irányokban ugyanakkor korlátozott áthaladás biztosított marad, és több csomópontban rendőri irányítás segíti majd a közlekedést.
Kérjük szíves megértésüket és együttműködésüket!