Rendhagyó helyszínen indult a Fröccs próbafolyamata

2026. október 14.

A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumban, diákok jelenlétében tartotta a Fröccs című új előadásának olvasópróbáját a Győri Nemzeti Színház. Egressy Zoltán darabját Móczár Bence rendezi: a történet egy fóti szüretre invitálja a nézőket, ahol a magyar tudomány és irodalom meghatározó alakjai találkoznak.

A rendhagyó alkalom elején Bakos-Kiss Gábor igazgató köszöntötte a házigazdákat, a diákokat és az alkotókat. Felidézte, hogy az előadás ötlete a Magyar Tudományos Akadémia jubileumához és a Magyar Tudomány Évéhez kapcsolódva született. A színház egy Győrhöz kötődő tudós személyiség színpadi megidézésére vállalkozott: így került a középpontba Jedlik Ányos, akinek életútja szorosan összefonódott Czuczor Gergelyével.

A színház felkérésére Egressy Zoltán írt új darabot. A Fröccs bemutatásának éve egyúttal a bencés gimnázium fennállásának 400. jubileuma is, így az olvasópróba helyszíne különösen szép kapcsolódást teremtett az intézmény és a készülő előadás között. Bakos-Kiss Gábor arról is beszélt, hogy a produkció folytatja a Győr történetét meghatározó személyiségeket bemutató színházi törekvést, amelynek korábbi állomása az Apor Vilmos életéről szóló Mindenkinek mindene volt.

Móczár Bence rendező a darab alaphelyzetét és az előadás tervezett világát ismertette. Egressy Zoltán történetében Fáy András fóti birtokán találkoznak a vendégek: Jedlik Ányos és Czuczor Gergely mellett Vörösmarty Mihály és a fiatal Petőfi Sándor is részese a szüreti együttlétnek. Az evés, az ivás és a beszélgetések közben személyes vágyak, remények és az ország jövőjével kapcsolatos gondolatok is felszínre kerülnek.

A Fröccs komédia, amely emberi közelségbe hozza a tankönyvekből ismert alakokat. Az alkotókat az is foglalkoztatja, hogyan találhatunk kapcsolatot a szereplők kérdéseivel, és mit jelent számunkra otthon lenni Magyarországon. A történet hősei még reménnyel tekintenek a jövőbe; a mai néző ugyanakkor már ismeri a későbbi történelmi eseményeket. E két nézőpont találkozása sajátos réteget ad az előadásnak.

A résztvevők a készülő látványvilágba is betekintést kaptak. Virág Vivien díszlettervező maketten és vetített terveken mutatta be a két fő helyszínt, a présházat és a szőlőültetvényt. A présház terének meghatározó eleme egy monumentális asztal, míg a szőlőskert kialakítása a színészek és a szüretelő munkásokat megjelenítő tánckar számára egyaránt játékteret biztosít. A történetben fontos szerepet kapó szódagép színpadi változatán is dolgoznak az alkotók.

Urbancsek Adél jelmeztervező videóüzenetben mutatta be elképzeléseit. A kor viseletei és az ismert portrék egyaránt kiindulópontot jelentenek a jelmezekhez, amelyek kialakításánál a színpadi használhatóság is lényeges szempont.

A diákok az alkotói ismertetők után az első jelenet felolvasásába is belehallgathattak. A rendhagyó találkozás így nemcsak egy új előadás világát tárta fel előttük, hanem azt is megmutatta, hogyan kezdődik a közös színházi munka.

Az előadás a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával valósul meg.

Fotók: O. Jakócs Péter