A bárány utolsó megkísértése

Felolvasószínház
Új programsorozattal jelentkezik az évad második felében a Padlásszínhház. TEXTUS címmel indítunk felolvasószínházi sorozatot. A tematikánk egyszerű: olyan kortárs, magyar drámaírók szövegeivel dolgozunk, melyek önmagukban, mindenfajta szcenikai segítség nélkül is megérdemlik a figyelmet. A Győri Nemzeti Színház társulati tagjai és egyetemi hallgatóink pusztán a szövegeket működtetve igyekeznek közelebb hozni nézőinkhez a kortárs magyar drámairodalmat.
Felolvasó színház

„A történelem semmi esetre sem kizárólag a megtörtént események története, ezért nagy kérdéseinek megválaszolásához nem is lehet elegendő csupán a valóban megtörtént események felderítése. A historikus, korokat átívelő folyamatok valóságos megértéséhez olyan kis, emberi epizódok megismerése is szükségeltetik, amelyek valójában soha nem történtek meg – de az adott körülmények között bármikor megtörténhettek volna.”

1919. szeptember 11.Bécs, péntek délután, Kaiserstrasse 27. Öt óra ötvenöt perc. Egy kopott kabátos, elhanyagolt külsejű katona nyit be a borbélyüzletbe. A fodrász – Leopold Dauer nem is sejti, hogy a következő fél óra eseményei alapvetően megváltoztathatják nemcsak személyes sorsát, de az egész világ történelmét is. A katonát Adolf Hitlernek hívják. „

Játszóhely:

Padlásszínház

Korosztály:

14 éves kortól

Műsoron

Időpont
Cím
Bérlet
Jellemzők

Március 28.

Péntek

19:30

Március 28. 19:30

A bárány utolsó megkísértése

Felolvasószínház

Padlásszínház
Műfaj: Felolvasó színház
Színpad: Padlásszínház
Felolvasó színház

Szereposztás

Dráma a Szalonban előadás kép

Jegy és bérletvásárlás

Vásárolja meg színházjegyét a jegy.hu rendszerén keresztül, vagy bérletét személyesen a jegypénztárban.