Frissen induló programsorozatunk legfontosabb célkitűzése egy aktív kommunikációs csatorna és színházkedvelő nézői réteg kialakítása. Havonta egy-egy új előadást követően zártkörű, a korosztályi jellemzőkre szabott hangulatú és tematikájú feldolgozó foglalkozásokra, közönségtalálkozókra invitáljuk a diákokat, hallgatókat, pedagógusokat. A közönségtalálkozóknak a színház frissen kialakított Pódiumszínpada vagy állandó játszóhelyei adnak helyet. Az előadásokhoz kapcsolva interaktív, a feldolgozást segítő digitális anyagokkal, a drámapedagógia eszköztárából merített, részvételen alapuló közösségi tevékenységekkel színesítjük rendezvényünket. A közönségtalálkozón a társulat meghívott színészei, esetenként rendezői is vendégeink lesznek.
A program megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, a rendezvény ingyenes, regisztrációhoz kötött.
A helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, regisztrációt az érkezés sorrendjében tudjuk fogadni.