A magyar kultúra napján díjazták Hegedűs Ildikót

 
 

A magyar kultúra napján a győri önkormányzat hagyományosan minden évben átadja a „Győr Művészetéért” és a „Győr Közművelődéséért” járó díjakat, valamint elismerésben részesíti a város kulturális intézményeiben kiemelkedő színvonalon dolgozó munkatársakat. A január 21-ei városi ünnepségen dr. Dézsi Csaba András polgármestertől emléklapot vehetett át Hegedűs Ildikó, a Győri Nemzeti Színház művészeti főtitkára Győr város életében végzett kimagaslóan eredményes kulturális tevékenységéért.

 Fotó: Ács Tamás

“Végtelen kreativitással születtem” - fogalmaz mosolyogva a kitüntetett, amikor élete nagy céljáról, a színházról kérdezzük. Már az orosházi általános iskolában tagja volt a színjátszó csoportnak,  annak rendje és módja szerint ünnepségeken verset mondott, természetes volt számára a szereplés. Felvételizett a Színművészeti Főiskolára, oda nem, de a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára sikeresen bejutott. Majd jött a nagy találkozás a mesteri színházcsinálóval, Ruszt Józseffel, így került a Szegedi Nemzeti Színház színészképző stúdiójába. A főiskolát levelezőn végezte el, a diploma megszerzése után szerződött a Győri Nemzeti Színházhoz.

“Eleinte játszottam, énekkarban énekeltem. Később Korcsmáros György, az akkori igazgató észrevette, hogy mindenestül érdekel a színház, megvan hozzá az eszem. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy az akkor induló Padlásszínház legelső produkciójában, a Hamletben Kiss Csaba rendezőasszisztense lehettem.” Mindig törekedett a rendezőkkel való jó és személyes viszony kialakítására, hiszen ebben a munkafolyamatban fontos a közös nyelv.  “Nagyon jó volt dolgozni Bor Józseffel, Korcsmáros Györggyel, Ács Jánossal és Bagó Bertalannal, illetve Tasnádi Istvánnal. Utolsó munkám  Az öldöklés istene volt az igazgató, Bakos-Kiss Gábor mellett. Nem ismertük egymást, de az első pillanattól kezdve nagyon értettem, hogy mit szeretne. Inspiráló ember, aki olyan alkotói légkört tudott létre hozni, mely megnyitotta a  négy kiváló színészt.”

A járvány sok mindent elvett tőlünk, Ildinek azonban megadatott, hogy a tavalyi évadban rendezhetett a Vill-Korr Sulibérletben. Mark Twain híres regényének  színpadi változata alapján készült el a  Tom Sawyer kalandjai, a remek próbaidőszakon túl az előadást nem tudták közönség előtt bemutatni, felvétel őrzi Karácsony Gergellyel a címszerepben.

Szintet lépett, november elsejétől már művészeti főtitkárként tagozódik a győri színház mindennapjaiba.“Hihetetlen nagy segítséget kaptam az ország többi művészeti titkárától, akikkel havonta egyszer összejövünk, hogy a közös művészeinket egyeztessük. Ilyenkor átbeszéljük  ki hol és mit tud játszani, mindenkinek az a célja, hogy a másiknak jó legyen. Izgalmas és kreatív munka, ahogy összeáll ez a puzzle.”

Ildi a kőszínházi színházcsináláson túl korábban vezette az Arrabona Diákszínpadot, művésztársaival húsz évvel ezelőtt létrehozta a HOLD Színházat, melynek első előadása az Antigoné volt. Közben Veszprémben elvégezte a színháztörténész-bölcsész szakot, illetve tanított a Széchenyi István Egyetem jogi karán.  Bár úgy tűnhet, hogy hedonista ember  módjára “csak” a színháznak él, bevallottan kétkezi ember, aki ha kell, házat szigetel és fest, kertet rendez és gondoz.

A díjazottnak szívből gratulál a Győri Nemzeti Színház társulata!

2022. január 22.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus