Megtartottuk a következő évad sajtótájékoztatóját

 
 

A jelen és a jövő színháza mottóval mutattuk be következő, 2022/23-as évadunkat. Szeptembertől a Nagyszínházban ismert, klasszikus előadásokat láthatunk, a bemutatók átkerülnek péntekre, a Kisfaludy Terem és a Padlásszínház továbbra is a kortárs, progresszívebb előadások, ősbemutatók helyszíne lesz. A szerdai évadbeharangozó sajtótájékoztatónkon többen aláhúzták, a járvány után és a háborús mindennapokban még inkább szükség van a helyes útmutatásra, a közösségi élményekre, a színház csodájára. „Újra és újra meg kell próbálnunk olyan pillanatokat teremteni, amikor azt érezhetjük, hogy az idő kizökkent tengelyét sikerült helyre tolnunk” – fogalmazott a Győri Nemzeti Színház igazgatója,Bakos-Kiss Gábor. Az ismert hamleti idézet hamarosan kikerül épületünk homlokzatára.

A szerdai eseményünkön a fenntartó, a győri önkormányzat nevében dr. Pergel Elza összegezte az elmúlt évadot, kiemelte a társulatunkat érintő legfontosabb változást is.” Harminc színész főállású munkaszerződésével állandó társulattá alakulhatott az a közösség, amely sok szépet és viszontagságot élt meg együtt. A fenntartók szándéka hosszú idő után végre találkozott a közösségi törekvéssel, és végre olyan háttér állt elő, amely a stabil és a jó teljesítéshez a biztonságot is megadta.” A győri siker egyik záloga tehát, hogy az önkormányzat és a színház törekvései egymásra találtak, ez pedig komoly alapja annak a megkezdett munkának, amit Győrben a jelen és a jövő színházában építenek. A teátrum szélesre tárja kapuit a közönség előtt.

„Egy olyan évadon vagyunk túl, amely nem volt könnyű, sok minden nehezítette, ugyanakkor egy igazán expresszív időszakon mentünk keresztül. A jövő évados műsorfüzetünk határozott koncepció mentén készült, köszönhetően a színház kreatív csapatának és a 4K Media Studionak. A tavalyi évadot egy nehezített járványügyi időszakban kezdtük, örültünk amikor eltűnt rólunk a maszk, a fotók is ezt mutatták, a teljes, lecsupaszított arcot. Idén egyre közelebb kerülünk a lényeghez, a világot jelentő deszkákhoz, ezt a szándékot láthatjuk vissza az arculati megjelenéseken is.”

A következő évadban olyan klasszikusok műveit álmodjuk a színpadra, akiknek alkotásai évszázadok óta bizonyítják, hogy a SZÍNHÁZ csodákra képes. A négyszáz éve született Moliére emléke előtt tisztelgünk, A képzelt beteg címszerepét Csankó Zoltán alakítja, Zakariás Zalán művészeti vezetőnk állítja színpadra a modern komédia ősatyjának remekművét. Reményeink szerint eleget tud tenni felkérésünknek novemberben és együtt dolgozhatunk a Kijevi Nemzeti Színház rendezőjével, Ivan Urivskyval, aki Schiller legszívhezszólóbb szerelmi drámáját veszi elő Juhász Jázminnal és Hajdu Tiborral a főszerepben. Decemberben debütál Tóth Tünde rendezésében Dickens viktoriánuskori ifjú hősének története, az Oliver, kettőzött szereposztásban, Bujtár Dominikkal és Katona Zsombori Mátéval.

A zenés műfaj kedvelői ismét tapsolhatnak a világhírű baritonnak, Molnár Leventének ezúttal a Rigoletto címszerepében. Gróf Danilovics Danilót korábban többször énekelte már Bakos-Kiss Gábor, most rendezi Lehár operettjét Zavaros Eszterrel a főszerepben. Győrben dolgozik majd Szász János, aki továbbgondolja Móricz Zsigmond Barbárok című színművét. A járvány többször felülírta bemutatásának idejét, reméljük végre láthatja a közönség Barry Levinson négy Oscar-díjat nyert filmjének színpadi változatát, az Esőembert Posonyi Takács Lászlóval a főszerepben, melynek rendezője, Pekka Laasonen Finnországból érkezik. Januártól megelevenedik Boldog Apor Vilmos életrajzi drámája, Mindenkinek mindene címmel. A Padlásszínházban decemberben Strindberg Erősebb című egyfelvonásos drámáját láthatjuk, Szina Kinga és Mózes Anita szereplésével Zakariás Zalán irányításával. A Vill-Korr Sulibérletben három kitűnő darabot kínálunk a kicsiknek és nagyoknak; a Tom Sawyer kalandjait Hegedűs Ildikó rendezésében Karácsony Gergely és Kurucz Dániel főszereplésével, Mourlevat Jakabak című kisregényéből születik egy győri ősbemutató a társulat új tagja, Móczár Bence rendezésében, majd Hanyistók legendáját színházunk házi szerzője, Kszel Attila dolgozza fel Hajdu Tibor főszereplésével.

A Győri Balett Ibsen örökérvényű drámájával, a Peer Gynttel készül, a történetet Velekei László igazgató álmodja a színpadra. A következő időszak izgalmas, magával ragadó és értékteremtő lesz. „Ez utóbbinál állnék meg, hiszen nem volt egyszerű az elmúlt időszak, ahogy a jelen sem könnyű. Járványok, háborúk árnyékolják be a hétköznapjainkat, biztos vagyok benne, hogy a kultúra ereje felértékelődik, most igazán szükség van az útmutatásra és a közösségi élményekre.”

Gőzerővel készülünk a Jaurinum Összművészeti Fesztiválra június 24-26-ig. Négy helyszínen zajlanak majd a programok: a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, a Kisfaludy Teremben, a Padlásszínházban és a Káptalandombon, június 24-én itt mutatjuk be Dér András Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című darabját. A Gyulai Várszínház és a Győri Nemzeti Színház koprodukciója nagyszabású, különleges előadásnak ígérkezik, a fúziós előadás bekerült a következő évad kínálatába is. „Egy olyan egyéniségről kell szót ejtenünk, akinek emlékét utcák, terek és szobrok is őrzik, de valójában nem ismerjük őt” - fogalmazott Dér András rendező. „Egy vérzivataros időszaknak volt a hőse, a két nagy világháborút végigélte, és az azt követő borzalmakat, az ordas eszmék térhódítását, sohasem kímélte önmagát, az igazságért áldozta fel életét Nagypénteken.”

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy a bérletújítás megkezdődött, május 3-tól május 31-ig tart. Az előző évadban megváltott ülőhelyeket ebben az időszakban tudjuk biztosítani, vagy foglalásban tartani. Amennyiben bérletét más napra vagy helyre szeretné cserélni, kérjük, igényét a fenti időszakban jelezze a színház szervezési osztályán. A változtatási igények feldolgozása június 1-jén történik, az új helyekkel kapcsolatosan érdeklődni június 2-tól lehet.

Farkas Mónika

Fotók: Huszár Gábor 

2022. május 05.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus