Versünneppel zárult a Jaurinum összművészeti fesztivál

 
 
Hungarikum a versmondás hagyománya

„Fényt hagyni magunk után…” címmel hirdedett versmodó versenyt a Győri Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a három napos Jaurinum összművészeti fesztivál keretében. A verseny és a gála a június 24-től tartott fesztivál zárónapján zajlott.

A színház csillászintje vasárnap délelőtt megtelt versmondókkal, akik három életkori kategóriában – gyerek, 15 és 21 év közöttiek, 22 év felettiek – nevezhettek. A kiírás szerint - a címadó Mécs László idézet szellemiségében - 1-1 klasszikus és kortárs költő választott szakrális versével érkeztek a versenyzők. Bakos-Kiss Gábor, mint a színház igazgatója és a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke köszöntötte a 36 versenyzőt, akik közül a legfiatalabb második osztályos kisdiák, a korelnök 89 éves volt. Egyik fontos vállalása volt, hogy elhivatott versmondóként újra élessze Győrben a versmondás hagyományát, melyről úgy vélekedik, mint hungarikum. Az országos versenykiírásra több helyszínről érkeztek a versenyzők, többen a fővárosból, mások Nagykanizsáról, Veszprémből, Bakonyszentlászlóról. A győri versenyzők bázisát a színház stúdiósai adták. A zsűriben Németh László nagyprépost, Werner Krisztina kulturális újságíró és Bakos-Kiss Gábor értékelték a szavalókat. A több órás versmondó maratont követő délutáni díjátadó gálán dr. Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke is résztvett. Az eredményhirdetés előtt Bakos-Kiss Gábor összegezte a Juranium fesztivált, melyben több művészeti ág - színház, zene, film, tánc – mutatkozott be a szakrális értékek jegyében.

DSC_0854.JPG

A gálán 12 arany, 11 ezüst, 13 bronz minősítésű oklevelet, 7 különdíjat és 6 helyezést adtak át. A legjobb versenyzők jutalma a Győri Nemzeti Színház ajándékaként 9 darab 2 főre szóló színházbérlet volt.

 

2022. június 27.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus