Énekes madár: költői hangulat, szépség és humor

 
 

Színházunk november 11. óta nem csökkenő érdeklődés mellett játssza Tamási Áron Énekes Madár című darabját. A zenés, felnőtteknek szóló mese amolyan „beugró”, hiszen a tervezett Ármány és szerelem című Schiller dráma elmaradása következtében esett erre a zenés történetre a választás. Sokan mondták el már róla a véleményüket, ezúttal két tapasztalt művészünket kérdeztük, milyen volt énekes madárnak lenni?


Sikeres négyesfogat

Huszonegy esztendeje, hogy Szina Kinga bemutatkozott a győri közönségnek James Goldman: Az oroszlán télen című alkotásában, itteni bemutatóinak száma mára megközelíti a hetvenet, legutóbb Moliere Képzelt betegjében alakította Beline-t, Argan feleségét. „Alig néhány nappal annak premierje utána kezdtünk az Énekes madár próbáival – emlékezik a jó néhány helyi elismeréssel, köztük a Győr Művészetéért díjjal kitüntetett színésznő, aki négy éve A vád tanúja című híres krimiben Christine Vole megformálásáért a vidéki színházak fesztiválján és a városmajori színházi szemlén is a legjobb női alakítás jutalmát kapta. – Nehézséget a különleges, székely eredetű, számunkra talán kissé szokatlan nyelvezet okozott kezdetben. Ezen kívül Bakos-Kiss Gábor pontosan komponált rendezésében a koreográfiai elemekkel is rendelkező komoly zenés háttér sem kevés pontosságot igényelt a részünkről.”

A Gondos Regina vénlányt alakító Szina Kinga elismeréssel szól a partnerekről is: „Sárközi Józseffel számos darabban alkottunk kettőst, de ebben az előadásban inkább a két pár együttműködésén van a hangsúly. Szerintem négyen jó kis csapatot alkottunk, esetemben a másik vénlányt játszó Mihályi Orsival való egymásra hangolódás, együttműködés volt fontos, mert sok összjátékot igénylő közös jelenetünk van. A tapasztalatok és visszajelzések alapján úgy látom, szeretik a nézők az Énekes madarat, a győri közönség is ki van éhezve a szépre, a humorra. Élmény szerepelni ebben a költői hangulatú és különleges kiállítású alkotásban – mondja Szina Kinga, aki a rajzolással és festészettel is barátkozik, gyakorolja és tanulja az ikonfestés technikáját, hamarosan pedig illusztrációival jelennek meg a korábbi győri kolléganő, Szűcs Kinga gyermekversei. De pályamódosításról szó sincs, már készül az újabb feladatra, februárban a Padlásszínházban Mózes Anitával játsszák August Strindberg egyfelvonásos drámáját, Erősebb címmel.

SZ ÉNEKES MADÁR ojp 106

Fotó: O.Jakócs Péter


Jó móka, jó játék

Ötvennégy évesen Ungvári István is már a tapasztaltabb színész generációhoz tartozónak mondhatja magát: huszonhét éve ismerkedett meg a győri színház nagyszínpadának sajátos légkörével, és – ahogy ő mondja -, ha összeszámolná szerepei számát, már talán a százat is meghaladná. „Hogy hová helyezem pályafutásomban az Énekes madarat? – kérdez vissza, majd elgondolkozva folytatja. – Számomra az a legfontosabb, amit éppen csinálok, mert minden feladat feladat! Évek múltán tudom csak megítélni, egy-egy szerep mit jelentett az adott időszakban. Az Énekes madár próbáinak kezdetén sem voltak elvárásaim a darabbal szemben, nem is lehettek, hiszen nem én vagyok a néző. Az én elvárásom, hogy a lehető legpontosabban megvalósítsam a rám bízott feladatot. Úgy érzem, sikerült, ezt a nyílt színi tapsok támasztják alá. Jó móka ez az előadás, amelyet az is bizonyít, hogy a benne szereplők egymást és a darabot is szeretik.”


A nyáron a Mindenkinek mindene című, Apor Vilmos püspökről szóló színműben még pogány őst alkotó színművész szívesen árult el többet is az Énekes madár kulissza titkairól: „Bakk Lukács vénlegényként húsz éve Gondos Eszter vénlánnyal alkotok párt, őt az a Mihályi Orsi alakítja, akinek néhány éve a főiskolai vizsgaelőadását rendezhettem. Az idén májusi padlásszínházi felújítása A műselyemlánynak csak tovább mélyítette a barátságunkat. Tamási Áron számunkra szokatlan nyelvezetét tényleg tanulni kellett, de ezen túl a szereplők összhangja sok mindent megkönnyített. A mű zenei voltát pedig nemhogy feladatnak, hanem egyenesen bulinak tekinthettük, például a következőért: Bakos-Kiss Gáborral és Sárközi Józsival együtt dolgoztuk ki az Esteledik a faluban kezdetű népdalhoz kapcsolódó játékot – meséli Ungvári István: az évad hátralévő részében az Énekes madár mellett a Mindenkinek mindene, Az öldöklés Istene és a Tom Sawyer kalandjai című darabokban láthatja a közönség.

Mohay Gábor

2022. november 24.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus