Kész regény az élete: bárók (király által adományozott, öröklődő főnemesi címek) leszármazottjaként született, osztályellenségként volt kitelepített, 1956-ban a szüleivel hagyta el az országot. Az Egyesült Államokbeli Delaware-ban történelemből, majd 1992-ben Bécsben díszlet és jelmeztervezőként diplomázott.  Közvetlen, szellemes beszélgetőtárs, jókorákat kacag, mindenben megtalálja a jót, felülnézetből ítéli meg nehézségekkel terhelt nyolcvan esztendejét. Gloria von Berg három évtizede dolgozik a Győri Nemzeti Színháznak – mindenki teljes megelégedésére.

^{Fotó: Csapó Balázs}

Az 1990-es változások hozták újra közel az őshazához. Illusztrált könyveket, nevéhez fűződik a 8.5 m-es csornai 1956-os emlékmű. Arisztokrata dédapját, Berg Gusztávot a köz javára cselekedeteiért máig tisztelet övezi Kapuváron, ő pedig a város tiszteletbeli polgára.  Gloria végzettségének megfelelően dolgozott a bécsi, a grazi, az innsbrucki, a klagenfurti és a salzburgi színházaknak, mikor hírét vette, hogy Győrben jelmeztervezőt keresnek. Korcsmáros György a meghallgatása után azonnal szerződtette a küszöbön álló Marat/Sade darabra: „Bevallom, a felvételi beszélgetésre osztrák népviseletben jelentem meg, ami nyilván meglepte a máig híres színi direktort, és mint később kiderült, pozitívan ítélte meg a fellépésemet – mondja ajkai sarkában az elmaradhatatlan mosollyal. – Meg is kaptam a feladatot, mely után az eltelt évtizedekben egymást követték a többiek. A padlás, A tizedes meg a többiek, Svejk, Mágnás Miska, Nóra, Bernarda Alba háza, a balettnak a Carmina Burana – nagy hirtelen egy csokorra való jut az eszembe három évtized terméséből.”

Az csak később derült ki, hogy Győrben tulajdonképpen a balett mellé kerestek jelmeztervezőt, de ez a tévedés kifejezetten jó irányba befolyásolta az életét. Nyolcezer dollárért vett és újított fel egy házat Rábapordányban, ma is ott él ápolásra szoruló férjével, és onnan indul gyakori színházi feladatai teljesítésére: „Harminc éve folyamatosan dolgozom a győri színháznak, jelenleg a Kszel Attila által rendezett, Jókai életéről szólóban működök közre – meséli legújabb munkájáról. - Peter Weiss Marat-ja óta, ha akarják, ha nem, itt vagyok, évente egy-két új előadáshoz mindig hozzájárulhattam. És nagyon szeretek Kszel Attila ifjúságnak szóló darabjaihoz tervezni. A korábbi igazgatók után nagy öröm számomra, hogy Bakos-Kiss Gábor is számít a közreműködésemre. Maradt némi energiám még Budapestre is, egyáltalán nem fáraszt az utazás, a régi Úri utcai lakásunkban tudok megszállni. Az Új Színházban Dörner György foglalkoztat, ő még a győri Kék, kék, kék című Egressy Zoltán-darabból emlékezett rám…”

Összeszámolta, életében összesen huszonhatszor kényszerült költözésre. Mottójául azt tartja, hogy mindegyikünk három méter anyagot kap a Jóistentől, kérdés, mennyire tud vele gazdálkodni: lehet belőle estélyi ruhát, lehet selyemkabátot is csinálni, és aki kevésbé él a lehetőségekkel, annak a miniszoknya jut: „Sokszor nem volt hazám, nem voltak testvéreim, nekem a színház volt a mindenem, a családom, a kollégáim, a testvéreim – fogalmazza meg ars poeticáját. – És ha ki akarom mondani a teljes nevemet, az így hangzik: Gloria Diana Amália Ilona Teodóra Mazie, Luisita Annunciáta, az iskolában annak idején alig várták, hogy a végére érjek. Nemrégiben Győrújbaráton csaknem ötven egykori győri színházi munkatárssal ünnepeltük a nyolcvanadik születésnapomat. Tudom, a kor nem kitüntetés, és bár itt is fáj valami, meg ott is, de tudok járni és eljutok bárhová. Otthon, Rábapordányban pedig a férjemen kívül várnak az állatok, a helyiek nem véletlenül hívják Gloria tehénszalonjának, bár egyedül éppen az hiányzik: tizennégy macska, két kutya, hat tyúk a kakassal, valamint egy nemrégiben pár nélkül maradt kacsa. Úgyhogy azt hiszem, nemcsak a színházban van szükség rám…

^{Mohay Gábor}