Rátkai Erzsébet Szalma Dorottyról - jegyzet 2009
A rangos zsűri döntése alapján Szalma egyedül, önálló produkcióval nyerte el a 10.000 euróval jutalmazott második helyezést
Szalma Dorotty, a Bécsben élő magyar rendező második díjat nyert az 5. Európai Operarendezői Versenyen. Idén a 111 induló közül négy csapat jutott a döntőbe (a versenyen az egyénileg induló rendezők mellett koreográfussal, díszlet- és jelmeztervezővel felálló csapatok is indulhatnak). A rangos zsűri döntése alapján Szalma egyedül, önálló produkcióval nyerte el a 10.000 euróval jutalmazott második helyezést. Az április 18-án Barcelonában, a Gran Teatre del Liceuban lezajlott döntőn a versenyzőknek Mozart Furfangos kertészlány című operáját kellett színpadra állítaniuk. Az első helyezést dán-német rendező-díszlettervező páros, Anna Larsen Dirckinck-Holmfeld és Sibylle Wallum kapta.
Szalma Dorotty színházi családban született. Nagyapja, Szalma Sándor évtizedekig a Kecskeméti Katona József Színház vezető komikusa, nagymamája, Madaras Vilma, a kiváló szubrett, a Vidám Színpad társulatának alapító tagja volt. Édesapja, Szalma László show-menedzserként és konferansziéként dolgozott, majd Bécsbe emigrált. Dorotty tizennégy évesen követte. Bécsben színháztudományt tanult, majd jelentkezett a frankfurti Zene- és Színházművészeti Főiskola rendező szakára. Már főiskolai tanulmányai közben rendezett a Wiesbadeni Állami Színház stúdiójában. 1999 óta szabadúszó művészként dolgozik különböző németországi színházaknál, közben saját színtársulatot szervezett, majd tanított a Mannheimi Zeneművészeti Főiskola opera tanszakán. Egyebek mellett megrendezte Ludger Vollmer Paul és Paula című operájának ősbemutatóját a Nordhauseni Színházban.
Ismeretségünk akkor kezdődött, amikor a Vidám Színpadon Joe Orton Szajré című abszurd komédiájának díszleteit és jelmezeit terveztem. A rendező Szalma Dorotty volt, akivel első találkozásunkkor tisztáztuk, hogy ő annak a Szalma Sanyi bácsinak az unokája, akire Kecskeméten sok évvel ezelőtt több jelmezt is terveztem, és akinek különböző mulatságos kalandjairól több ízes történetet is ismerek.
A Szajré élvezetes próbafolyamat után zseniális előadás lett, sajnos valamiért nem terjedt el a híre, és kellő érdeklődés híján hamar lekerült a műsorról. Egy másik Vidám színpadi és egy szombathelyi, ugyancsak jó hangulatú közös munkánk után újabb nagy élményként éltem meg a Márai Sándor regényéből Pataki Éva által színpadra írt Eszter hagyatéka színrevitelét a Kecskeméti Katona József Színházban - Szalma Dorotty nagyszerű rendezésében, Mira János költői díszleteivel (én a jelmezeket terveztem). Ez a lényegre törő, sallangmentes előadás az érzelgősséget mindvégig elkerülő finom líraiságával méltó sikert aratott Kecskeméten és a színház vendégjátékain mindenütt, így többek között Sopronban és Budapesten. Bár eredetileg kamaradarabnak készült, a nagy sikerre való tekintettel rövidesen átkerült a kamaraszínházból a nagyszínpadra, és ott is teltházat vonz. Noha ez csupa prózaielőadás, képet alkothattam az operarendező Szalma Dorottyról is: jelen voltam ugyanis Massenet Hamupipőke című operájának mannheimi bemutatóján, ahol - Szalma Dorotty rendezésében - emlékezetesen izgalmas, kiváló operaelőadást élvezhettem végig.
Hiszem és remélem, hogy Szalma Dorotty eddigi munkái egy nagy ívű pálya kezdetét jelzik, amit még sok-sok jelentős rendezés fog követni.
(...)

2009. május 30.
Szalma Dorotty
Olvassa el ezt is!
-
Bemutattuk a Balettláb című előadást
Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.
Győr Plusz Média felvétele
Kapcsolódó sajtóanyag:
Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra
Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban
Galéria:
Fotók: Komlósi Ádám
-
Megvan a könyvszalon dátuma!
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…2024. szeptember 03.