Thália Színház, Rivalda Fesztivál, Equus. Győri siker, nem is akármekkora. Az előadásra már napokkal korábban szinte minden jegy elkelt. Nagy dolog ez, ha egy vidéki színház budapesti szerepléséről van szó.

A díszletek már hajnalban elindultak a főváros felé, majd a Műszak egész napos megfeszített munkájának eredményeként délután 5-re pontosan úgy álltak össze, mintha itthon, a Kisfaludy teremben várnák Funtek Frigyes lovainak patadobogását.  A különbség csak a díszletből a nézőtér felé tekintve hatalmas, mert míg itthon legfeljebb 100 ember előtt játszódik Alan Strang története, addig a Tháliában közel  500 fős nézősereg érkezésére lehet számítani.

A szokásos rutinokkal a művészek hamar bensőséges hangulatot alakítottak ki, szövegösszemondás, kis házi muffin mindenkinek, sok pici, felbecsülhetetlen segítség a tháliás kollégáktól, bemelegítés egyénileg, majd a színpadon, és mindjárt hét óra, kezdődhet az előadás.

A Thália előtti téren, a pesti Broadway szívében, nyarat idéző jó időben gyűlik a tömeg. Érkeznek a barátok, vendégek, ismert arcok, prominens politikusok, művésztársak, táncoslegendák, színészóriások,  nyitott szívű érdeklődők, akik  hisznek abban, hogy vidéken is születnek értékes színházi alkotások.

Csengőszó, mindenki és minden a helyén, megszólal Timon Nikolas zenéje, és máris belekerülünk Martin Dysart doktor segítségével a lélek vizsgálatának izgalmas munkafolyamatába.

Az előadás lendületes, izgalmas, a közönség kiválóan veszi és hagyja magát sodortatni. Egyetlen ponton szorítják meg a karfát azok, akik jól ismerik már a győri darabot;  egy videó-bejátszásnál véletlenül nem szólal meg a kisfilm hangja. A szereplők megint bizonyítják, hogy igazi csapatként dolgoznak együtt:  bravúros improvizációval szinte észrevehetetlenné teszik a technikai malőrt.

Dysart professzor elvégzi a rábízott feladatot. Alan Strang szavakba önti és szívettépő küzdelemmel kijátssza magából a tragédiát. A közönség néhány másodpercig néma csendben ül, majd kitör a taps.

Hazamegyünk, gondolkodunk.

Elsőre egyszerűnek, már-már bulvárosnak tűnhet a problémafelvetés. Az a csodálatos ebben a darabban, hogy minden megnézés után akad valami, egy gondolat, egy érzet, ami új, amin érdemes és jóleső kicsit elmélkedni, fennakadni, vitatkozni.

És amikor már éppen kimondanánk az ítéletet, hogy bulvárdarab, elcsépelt közhely Peter Shaffer Equusa, rájövünk, hogy mennyit kaptunk. Színészi játékból, látványból, ötletből, benső élményből, biztonsággal vezetett önvizsgálatból.

Ide kattintva szavazhatnak, hogy az Equus lehessen a Rivalda Fesztivál Közönség-díjasa.