Kezdünk
Boldog Új Évet! - mondják ilyenkor a színházi világban egymásnak a kollégák. Az iskolaévhez hasonlóan a színházban is megkezdődik a készülődés augusztus vége felé. Van, aki mint a rossz tanuló, ilyenkor úgy érzi, egy perc volt csak a nyár, de legtöbben inkább izgatottan, várakozással telve szívjuk újra magunkba a színház semmihez sem hasonlítható illatát.
Az előcsarnokban már pezseg az élet, a nézők bérletet váltanak a jövő évadra. Augusztus 30-án a jegyárusítás is megkezdődik és néhány napon belül a szeptemberi műsort is nyilvánosságra hozzuk.
A jövő évad előadásairól is egyre többet tudunk, hamarosan benépesülnek a színpadok, a Kisfaludy teremben megkezdődnek a Hajmeresztő próbái Görög László vezetésével, a nagyszínpadon Ács János kezd dolgozni a Györgyike, drága gyermek című Szomory színművel.
A nyár utolsó programjaként Budapesten is fellépünk, augusztus 26-án Városmajori Szabadtéri Színpadon Forgács Péter rendezésében A tizedes meg a többiek című komédiát mutatjuk be.
Nagyon hamar ünnepelhetjük idén az első premierünket, hiszen A Vörös Pimpernel című musical szereplői már csak egy hét főpróbát tartanak és szeptember 24-től nemcsak a bérletes nézők, hanem minden musicalrajongó megismerkedhet az évad egyik nagy szenzációjával.
Mint ajándékosztás előtt, mikor azon izgulunk, vajon a nagy szeretettel megálmodott, elkészített meglepetések a szívek közepébe találnak-e, úgy várjuk a kövezkező évad előadásait. Gondoltunk a kíváncsi türelmetlenkedőkre is, szeptember 15-én már tartalmas, egész napos színházi programot kínálunk. Tágra nyitjuk a kapuinkat és Egy nap a kulisszák mögött című programunkkal várjuk önöket reggeltől estig.
Olvassa el ezt is!
-
Bemutattuk a Balettláb című előadást
Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.
Győr Plusz Média felvétele
Kapcsolódó sajtóanyag:
Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra
Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban
Galéria:
Fotók: Komlósi Ádám
-
Megvan a könyvszalon dátuma!
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…2024. szeptember 03.