Pásztor Erzsi - A Gézagyerek című darabban
Megtartották a következő nagyszínházi premier olvasópróbáját, Háy János A Gézagyerek című színjátékot január 28-án mutatjuk be Forgács Péter rendezésében. A készülő produkció egyik főszerepére Pásztor Erzsi Jászai-díjas Érdemes művészt kérte fel a rendező. A szereplők nagy tisztelettel fogadták a művésznőt, aki közvetlenségével, kedvességével már az olvasópróba első perceiben elnyerte mindenki bizalmát.
A Gézagyerek
Háy János a kortárs magyar irodalom tudatos írója. Szinte minden bekezdése másképpen végződik, mint várnánk, mint az a hagyománnyal a fejünkbe épült. Hőse, a Gézagyerek egy falusi kőfejtőben dolgozó autista srác, akinek egész nap nincs más dolga, mint figyelni. Várja, hogy beavatkozhasson, megnyomhassa a piros gombot, mellyel leállítaná a gépsort - de nincs hiba, nem jön a hiba. Mit lehet ilyenkor tenni? Talán maga csináljon? Kemény kérdés ez. Megbecsülik a munkáját, szeretik, sőt, a helyi kocsma veteránjai, a kőfejtő régi iparosai is befogadják maguk közé. Hogy ez előny-e vagy hátrány, az már más kérdés. Szeretnék azt hinni, a Gézagyerek a hiba. De lehet, hogy ők. Mivel azonban soha nem történik semmi, a fiú a kezdeti lelkesedés után egyre rosszabbul érzi magát. Esténként megpróbál elvegyülni a közösség férfitagjainak társaságában, de „hibás” volta és a humorérzék teljes hiánya tragédiába sodorja.
Szereplők
Posonyi Takács László, Pásztor Erzsi, Török András, Rupnik Károly, Ungvári István, Áts Gyula, Szikra József, Janisch Éva, Bende Ildikó, Koppány Zoltán, Bátyai Éva.
Pásztor Erzsi és Posonyi Takács László az olvasópróbán
Fotó: Fehér Alexandra
Olvassa el ezt is!
-
Bemutattuk a Balettláb című előadást
Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.
Győr Plusz Média felvétele
Kapcsolódó sajtóanyag:
Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra
Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban
Galéria:
Fotók: Komlósi Ádám
-
Megvan a könyvszalon dátuma!
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…2024. szeptember 03.