A költészet napját ünneplik a stúdiósok
Április 11-én József Attila születésének napjára emlékezve a költészet napját ünnepeljük Magyarországon. Kszel Attila stúdiósaival és a Győri Nemzeti Színház színészeivel rendszerint megemlékezik erről a jeles napról, az idei évben vers-kommandóval ünneplik a líra műfaját.
Érdekesség, hogy jóval József Attila (1905-1937) halála után, 1964-ben nyilvánították a tragikus sorsú poéta születésének napját a költészet napjává. Különös egybeesés, hogy Márai Sándor szintén április 11-én született, 1900-ban.
Kszel Attila és barátai hagyományosan a Színházzal szembeni Bohém teraszán kezdik a költészetnapi versmondást, majd a "kommandóval" körbejárják a belváros intézményeit, éttermeit és egy-egy szavalattal megörvendeztetik a járókelőket.

Kszel Attila
Ungvári István a Bohémban
A Mekiben Karácsony Gergő szavalt