Jelmezbörze az Erkel Színházban
Az Állami Operaház az ország operajátszó színházainak, valamint a Zeneakadémiának ajánlotta fel, hogy szabadon válogathassanak az évtizedek alatt raktáraiban felhalmozódott értékes jelmezkészleteiből. Némethné Kökényesi Györgyi, a Győri Nemzeti Színház jelmezműhelyének vezetője több opera – A rózsalovag, a Gioconda, a Dózsa Görgy és a Don Giovanni – teljes jelmezkollekcióját rendelte meg, ez több mint ezer kosztümöt jelent.
Négy évtized több ezer előadásának teljes jelmezkollekcióját ajánlotta fel a Magyar Állami Operaház az Országos Színháztörténeti Múzeumnak és minden érdeklődő színháznak. A teátrumok képviselőit Mozsár István, az Operaház ügyvezető igazgatója vezette körbe az Erkelben. A vezető elmondta: „Az Operaház összesen négyszázezerre becsülhető jelmezkészletének csaknem a felét tárolják az Erkelben. Felbecsülhetetlen értékekről, operajátszásunk nemzeti ereklyéiről van szó, amelyeknek méltó helyet kell biztosítani, az Erkel Színház küszöbön álló felújításai munkálatai előtt” A jelmezkészletet a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal történt konzultáció után először az Országos Színháztörténeti Intézet muzeológusai válogatták át, és el is szállítottak belőle több teherautóval. A jelmezekből az OSZMI állandó- és időszaki kiállításokat rendez majd, és az ő feladatuk lesz az értékes színháztörténeti relikviának számító kosztümök állagmegóvása is.
Mozsár István a válogatás során felhívta a szakemberek figyelmét arra, hogy az Operaház nem szeretné elaprózni a készletet, ezért elsősorban teljes kollekciókat (egy-egy előadás összes jelmezét) szeretnék átadni a színházaknak. A nem ritkán több mint száz darabból álló öltözék-együttesekhez a teátrumok jelképes összegért juthatnak hozzá, hiszen a cél elsősorban az, hogy az értékes ruhák ne raktárakban porosodjanak, hanem továbbra is aktívan „játsszanak”, részei maradjanak a magyarországi színjátszásnak. A mai válogatás után a következő körben az összes hazai teátrum is lehetőséget kap arra, hogy átnézze az Erkel Színházban tárolt kollekciót és átvegye azokat a jelmezeket, amelyeket saját produkcióiban hasznosítani tud.
Szűcs Ili és Némethné Kökényesi Györgyi válogatnak