Lezárult a 2012/2013-as évad bérletezési időszaka
Október 12. pénteki nappal lezárult a Győri Nemzeti Színház tavalyinál is sikeresebb bérletezési időszaka. Hétfőtől már nem lehet bérletet váltani a 2012/2013-as évad előadásaira. Azok számára, akik lemaradtak, ajánljuk a Sikerbérlet konstrukciónkat.
Ezzel a bérlettel 4 előadásjegyet lehet váltani, szabadon választott időpontban, a második kategória helyeire, illetve a Kisfaludy terembe. Egy bérletet akár két személy is használhat, így ketten két előadást nézhetnek meg előzetes egyeztetés után. A Sikerbérlet nem érvényesíthető a Csinibaba című produkcióra és a Győri Balett előadásaira.
A Sikerbérletet november elején kezdjük árusítani.
2012. október 12.
A Sikerbérletet november elején kezdjük árusítani.
Olvassa el ezt is!
-
Bemutattuk a Balettláb című előadást
Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.
Győr Plusz Média felvétele
Kapcsolódó sajtóanyag:
Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra
Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban
Galéria:
Fotók: Komlósi Ádám
-
Megvan a könyvszalon dátuma!
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…2024. szeptember 03.