Színházi nap a Krúdyban
Meghívott vendégként Kszel Attila műhelybeszélgetésen vett részt, ahol a "színházcsinálásról" mesélt a diákoknak. A szerepformálás kihívásairól, többek között A Gézagyerek és a Tóték Postásának figurája kapcsán Posonyi Takács László beszélt. A nap folyamán felléptek a Győri Nemzeti Színház stúdiósai Kszel Attila vezetésével, és az improvizáció izgalmairól mesélt Pingiczer Csaba és Máté Richárd, a GyőrBe-Ugró stábjának két jellegzetes alakja.
A 6. Krúdy Szalon programsorozatában plakátkiállítást is rendeztek, ahol a fiatalok a Győri Nemzeti Színház több korszakának plakátjaiból is láthatnak alkotásokat.
A Krúdy Szalon története 2007-ben indult, ekkor „nyitotta meg kapuit" az első ilyen néven megszervezett programsorozat. A Szalon szellemi atyja Iván Csaba, a gimnázium tanára. Az eredeti elképzelés szerint a programok a mai, élő kulturális állapotokat kívánták találkoztatni az intézmény középiskolás diákságával. Az elnevezés utalhat az irodalmi szalonok hagyományaira, ahol mindig az adott korszak friss szellemi áramlataival találkozhatnak a résztvevők; illetve utalás az iskola névadójának korának, a századfordulónak kávéházi életformájára.
Válogatás a Győri Nemzeti Színház számára készült plakátokból
Beszélgetés Posonyi Takács Lászlóval
Plasztikonok Kszel Attila stúdiósainak előadásában
Pingiczer Csaba, Máté Richárd, Kszel Attila, Iván Csaba
Olvassa el ezt is!
-
Bemutattuk a Balettláb című előadást
Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.
Győr Plusz Média felvétele
Kapcsolódó sajtóanyag:
Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra
Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban
Galéria:
Fotók: Komlósi Ádám
-
Megvan a könyvszalon dátuma!
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…2024. szeptember 03.