Változik a premier előtti beszélgetések programsorozat rendszere

 
 
A jövőben meghívásos alapon érkezhetnek hozzánk a premier előtti beszélgetések iránt érdeklődő színházbarátok. A János vitéz című daljátékot megelőző közönségtalálkozóra a színház igazgatósága által kijelölt közoktatási intézmények diákjai valamint a Vakok és Gyengén Látók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének delegált tagjai kaptak meghívást. Terveink szerint mindig más intézményeket invitálunk majd a jövőben. A premier előtti beszélgetésre regisztrálni ezentúl nem lehet.


A változtatásokra elsősorban a beszélgetéseket megelőző regisztrációt követő vitás helyzetek miatt volt szükség, illeve abból az okból, hogy a színház vezetősége eredeti célját tartja fontosnak, miszerint ezeken az alkalmakon szeretne minél több nézőt a színházba vonzani, illetve a felnövekvő generáció számára fogódzót nyújtani a színházban bemutatott művek értelmezéséhez.
Mivel ezek a beszélgetések eredetileg valós párbeszédet szerettek volna kezdeményezni a művészek és a közönség között, a jövőben megpróbáljuk meghívott vendégeinket arra motiválni, hogy akár a pedagógusok segítségével készüljenek fel előre a soron következő bemutató témájából. A változtatások bevezetésétől azt reméljük, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a nézők majd kérdéseket tesznek fel a produkciók alkotóinak, így valós premier előtti beszélgetésekké válhatnak ezek a találkozók.

alt

2013. február 19.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus

Olvassa el ezt is!

    • Bevezető kép
    Bemutattuk a Balettláb című előadást

    Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.

    Győr Plusz Média felvétele

    Kapcsolódó sajtóanyag:

    Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra 

    Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban

    Galéria:

    Fotók: Komlósi Ádám

    2024. november 30.
    • Bevezető kép
    Megvan a könyvszalon dátuma!
    A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…
    2024. szeptember 03.