Cserhalmi György lesz a TAPS-díj díszvendége
Második alkalommal adják át a TAPS-díjat, a Tehetséges Alkotók Publikum Sikere elismeréseket Győrben. Tavaly Bodrogi Gyula tisztelte meg a rendezvényt, az idei évben pedig Cserhalmi György nyújtja majd át a kitüntető gömböket a közönség által kedvencnek megszavazott művészeknek és a legjobbnak ítélt produkciók képviselőinek.
A Taps-gálára, mely a Győri Nemzeti Színház nagy sikerű Hétre ma várom a Nemzetinél című Operettmánia előadásával összefonódva május 12-én 15.00 órakor kezdődik, jegyek még kaphatók.
2013. május 03.
Jegyét megvásárolhatja a Győri Nemzeti Színház jegypénztárában, illetve ha ide kattint:
Olvassa el ezt is!
-
Bemutattuk a Balettláb című előadást
Szombat este bemutatásra került a 20 éves drámaíró, Holczer Dávid által írt Balettláb című előadás, amelyet Móczár Bence rendezett. A keserédes mű központi témája a családi kapcsolatok, emlékek, traumák feldolgozása, de főként az apa-lánya viszonyról mesél a történet. A főszereplő lány, valamilyen furcsa metafizikai módon próbál elszakadni édesapjától, amiben egyszerre segítség és hátráltató körülmény, hogy találkozik egy fiúval.
Győr Plusz Média felvétele
Kapcsolódó sajtóanyag:
Kisalföld - Balettláb a Padláson - 20 éves fiatal drámaíró darabját állítják színpadra
Győr Plusz Média - Újabb bemutató a Padlásszínházban
Galéria:
Fotók: Komlósi Ádám
-
Megvan a könyvszalon dátuma!
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 15-17. között, immár 23. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt,…2024. szeptember 03.